language

Akták:

56-os emlékév (2016) highlight_off

Kulcsszavak:

kultúra - művészet highlight_off

56-os emlékév (2016)

56-os emlékév (2016)

Több mint 15 milliárd forintot fordított a kormány az '56-os forradalom 60. évfordulójának megünneplésére, melynek elköltését kormánybiztosként Schmidt Mária és az általa Balogh Zoltánnal együtt társelnökölt Emlékbizottság felügyelte. 7.5 milliárd forintból civil szervezetek, közintézmények és önkormányzatok pályázhattak programokra, 4,6 milliárd forint pedig a központi programok megvalósításának fedezete volt. 2016 decemberében újabb 1 milliárd forintot csoportosítottak át a programokra. Az Emlékbizottság tagjai és a kormánybiztos külön díjazásban nem részesültek, a bírálóbizottság tagjai viszont havi bruttó 200 ezer forintos tiszteletdíjat kaptak, illetve minden elbírált pályázatot követően bruttó 10 ezer forint illette őket.

 

A programsorozatot kézben tartó, a kormánypárthoz ideológiai és személyi szempontból is közelálló Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány (KKTTKK) költéseit számos esetben kritizálta a sajtó. Kritika érte az 1,4 milliárd forintos kommunikációs keretösszeg felhasználását, a Külügyminisztérium által lebonyolított külföldi programokat, de leginkább a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokat. 68 millió forintot kapott az állami hirdetésekkel is ellátott, kormánypárti Pestisrácok.hu kiadója, a Gerilla Press, hogy a VIII. kerületben köztéri barikádot és airsoft fegyverrel használható lőteret építsen. Nagy publicitást kapott a forradalom dala, amely 50 millió forintból készült, ám később azt állították, ingyenes volt, továbbá a csekély érdeklődésre számot tartó musical, amely 100 millió forint támogatást kapott. Korábban a Sziget fesztiválnak adott 300 millió forintból megvalósított programokat is támadta a sajtó, melyet a Száraz Istvánhoz köthető, MNB-alapítványi megbízásokat is kapó Frank Digital Kft. bonyolított le, de a szintén a Gerilla Press tulajdonában álló Dr. Sziget Bt. által üzemeltetett R56 nevű kocsma 56-os arculatának kialakítására is jutott kétmillió forint.

 

2017 elején Schmidt Mária azzal utasította el az emlékév költségkeretének felhasználásáról szóló adatok kiadását, hogy az „indokolatlanul zavarná az emlékév méltó lebonyolítását” – az ’56-os emlékév ugyanis az év júniusáig tartott. Ezzel összhangban 2017 márciusában az emlékév lebonyolítására újabb 830 milliót csoportosított át a kormány, amelynek összköltsége így megközelítőleg 15,3 milliárd forintra nőtt. Az emlékév reklámszerződésének összegét, amelyért cserébe a New Land Media Kft., valamint a kormányzati megrendelésre készült „Ha Magyarországra jössz...” kezdetű óriásplakátokat szállító Lounge Design Kft. az 56-os emlékév publicitását biztosította, a KKTTKK 2017 tavaszán a másfélszeresére emelte 400-ról 599,6 millióra, az indoklás szerint a nagy társadalmi érdeklődésre való tekintettel. 2017 novemberében a KKTTKK arra hivatkozva tagadta meg ismét a teljes pénzügyi elszámolás nyilvánosságra hozatalát, hogy az még folyamatban van – a részletes szakmai és pénzügyi beszámolót 2018 január 31-ig nyújtják be az EMMI-nek. Az Átlátszó végül pert nyert, a KKTTKK pedig az emlékév oldalán is feltüntette a szerződéseket, a teljes pénzügyi elszámolás azonban még nem ismert. 2018-ban Schmidt Mária közalapítványa lett a V4-elnökség kulturális, tudományos és társadalmi programjainak felelőse és az I. világháborús emlékév felelőse.

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 

 

KÖZZÉTETT SZERZŐDÉSEK AZ EMLÉKÉV HONLAPJÁN



 


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2

Az MTVA még mindig csak ígérgeti az ötvenmilliós Halszagú Magyarországot

Augusztus közepén jelent meg az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának hivatalos dala, az "Egy szabad országért," amit Desmond Child és Andreas Carlsson írt, igaz, kilenc évvel korábban. Az emlékév programigazgatója szerint ötvenmillióba került a dal, amiben mindenki ingyen dolgozott. Bár a dalt Petőfi Rádióban mutatták be először, a számot nem adja a csatorna.

Halszagú Magyarország: kavar az ügyészség a hűtlen kezelés miatt tett feljelentéssel

Továbbra sem tudni, hogy mire ment el a pénz, a dr. Schmidt Mária vezette bizottság csak az emlékév lezárultával akarja nyilvánosságra hozni a szerződéseket, kiadások. Az ország legbuzgóbb feljelentője, Tényi István hűtlen kezelés gyanúja miatt tett bejelentést az 1956-os emlékdal költségei miatt.

Egyszer csak kiderül, mire mennek el a milliárdok az 56-os emlékév kapcsán

Nemigen boldogul az a vidéki helyi politikus, aki tudni szeretné, mire mennek el milliárdok az 56-os emlékév kapcsán. Az EMMI-től nem kapott választ, de nem adja fel. Sőt, a Desmond Child szerezte „halszagú" emlékdal ügyében szintén ostromolja az illetékeseket, bár legutóbb is azzal hajtották el, hogy változatlanul nem tudnak szerződést mutatni.

Eddig erre ment a 56-os emlékév 13,5 milliárdja

Kevesebb, mint három hónap múlva kerek évfordulója lesz az 56-os forradalomnak. Amiről biztosan értesülni fog, mert 1,4 milliárdos kampány hívja majd fel erre a magyarok és a külföldiek figyelmét is. Ebben a tervezéstől a gyártáson át a médiavásárlásáig minden lesz, elvileg mától lépne életbe a szerződés, izgatottan várjuk, hogy ráérnek-e a kormány kedvenc médiatervezői és vásárlói a munkára.

230 millió forintból formálja az Y- és Z-generáció szemléletét Schmidt Mária alapítványa

A megbízást az Origót és VS-t birtokló New Wave Media Kft. tulajdonosának, Száraz István Péternek tavalyelőtt alapított reklámos cége, a Frank Digital Kft. nyerte el. Alvállalkozóként Garancsi István egyik cége is közreműködik majd a projektben, aminek keretében tűzfalfestményekkel, virtuális valóság mobilalkalmazással, épületháló-reklámokkal és animált köztéri vetítésekkel próbálják átadni a fiataloknak az ’56-os emlékév üzenetét.
Találatok: [17]  Oldalak:   <<  <  1 2