Személyek: |
|
Lapok: |
NOL (Népszabadság)
100 milliárd jött be az elszámoltatásból
Az elmúlt egy évben 100 milliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetésnek az adófizetők pénzéből, amely az előző kormányzat alatt különböző utakon magáncégekhez, alapítványokhoz, magánszemélyekhez került - mondta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdán Hajdúszoboszlón.
Gyurcsány szemközt a vádlóival - Videó
Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta a hétfői ügyészségi kihallgatásáról készült felvételt.
Gyurcsány kiterítette a kártyáit Sukoró-ügyben
Útjára indult Gyurcsány Ferenc Sukoró-honlapja. A portálon a volt kormányfő azokat a dokumentumokat hozza nyilvánosságra, amelyek a kaszinóberuházás ügyében indult eljárások során keletkeztek. Ígérete szerint válogatás nélkül.
'Szégyelljék magukat' – Gyurcsány a kihallgatásáról
Meggyanúsította hivatali visszaéléssel az ügyészség Gyurcsány Ferencet, aki ez ellen panasszal élt, majd "rövid, személyeskedéstől sem mentes nyilatkozatot tett". Vallomást viszont nem, a kérdésekre nem válaszolt.
'Nem félünk' - biztatják magukat a gyurcsányisták
Nagyjából ezren gyűltek össze a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferenc gyanúsítotti meghallgatását tartják. Szalay Tamás ott van és figyel. Frissítve
Révész Sándor vitazárója
A magyar közéletben nagyon kevesen vannak, akiket morális tartásuk és intellektuális igényességük alapján olyan sokra tartanék, s akikkel olyan sok mindenben értenék egyet, mint Bauer Tamás. Ezért is örülök, hogy az álláspontját a mi lapunkban fejti ki, és őszintén remélem, hogy ez a jövőben is így lesz.
Mi lesz holnap?
Ellentétben Révész Sándorral, én aláírtam a tiltakozást Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése miatt. Nem Gyurcsány Ferenc miatt. Nem mérlegeltem se pró se kontra, mert ezen már túl vagyunk. Lehet, hogy azért nem mérlegeltem, mert olyan családban felnőve, amellyel szemben az állam a háború előtt és után is túllépett a törvényeken, érzékenyebbé lettem. Ahogyan ezen ügy kapcsán már májusban nyilatkoztam e lap hasábjain: amikor a politikai felelősséget összekeverik a kriminalitással, sokkal érzékenyebbnek kell lenni, és elfogadhatatlan, hogy a többség tudomásul veszi azokat a folyamatokat, amelyek kísértetiesen hasonlítanak egy egypárti rendszer kialakulására.
Révész Sándor: Nem írom alá a Gyurcsányt védő petíciót
Három jó okom lett volna rá, hogy a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése után kiadott drámai hangú tiltakozást aláírjam, de három még nyomósabb okom van rá, hogy ne.
Kis János: megfélemlítési kísérlet a Gyurcsány elleni eljárás
Kis János filozófus Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gyanúsításáról mondta el a Népszabadságnak véleményét.
Lövétei: "speciális büntetőjogi alakzat" kell a Gyurcsány-perhez
Lövétei István alkotmányjogász Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gyanúsításáról mondta el a Népszabadságnak véleményét.