Akták: |
A lélegeztetőbiznisz egyik haszonélvezője ismét az állammal üzletelt
Az orfűi akvaparkkal és egy pesti belvárosi irodaházzal lett gazdagabb Schimicsek Tibor, az a befektető, aki részt vett az állam által tömegesen felvásárolt lélegeztetőgépek raktározásában.
Csalás gyanúja a lélegeztetőgép-beszerzőnél: a Telexnek megszólalt a társaság vezetése
Ott volt, ott van, de vajon meddig lehet még a jövőben is a tőzsdeparketten az Ott-One Nyrt. Tavaly úgy tűnt, hogy a cég megfogta az isten lábát: milliárdos egészségügyi üzleteket kötött, lélegeztőgépeket és maszkokat vett Kínából, láthatóan jó kapcsolatba került a magyar állammal. Aztán idén robbant a bomba: a cég könyvvizsgálója csalás gyanúját jelezve felmondott. A cég vezetése megosztotta velünk a saját értelmezését.
Náluk csapódtak le az alacsonyan szálló Covid-beszerzési milliárdok
A koronavírus-járvány a gazdaság legtöbb szereplőjének csak bajjal járt, de voltak azért olyan cégek, amelyeknek kiemelkedő lehetőségeket hozott. Egy részük organikusan nőtt a piacról (pl. videókonferenciás vagy házhoz szállítással foglalkozó cégek), mások pedig nagy állami beszerzéseket csíptek meg a járvánnyal összefüggésben, utóbbiak tavalyi teljesítményét nézzük meg most Magyarországon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2020 folyamán rengetegszer vásárolt be nagy értékben a Covid elleni védekezés jegyében, repkedtek a milliárdok maszkok, lélegeztetőgépek és vakcinák beszerzésére. Ezeket a bizniszeket többnyire közvetítőcégek bevonásával bonyolította az állam, és bizony előfordultak durva túlárazások is (olyannyira, hogy az unióban Magyarország kötötte a legrosszabb üzleteket).
A tavalyi év eredményeit mutató beszámolók nyilvánossá válásával most már azt is meg tudjuk nézni, melyik szereplőnek mennyire dobta meg a forgalmát és a profitját az, hogy bekerült a „fürkészek és portyázók” körébe. Ehhez a cikkhez azoknak a milliárdos beszerzéseket intéző magyar cégeknek a beszámolóit néztük meg, amelyeket a Válasz Online Covid-bizniszt összegző cikke, illetve a 444 lélegeztetőgépek beszerzéséről szóló anyaga említ.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Hiszem János
Lóki Géza
Celitron Kft.
Danubia Pharma Kft.
Endo-plus Kft.
Európa Ázsia Kereskedelmi és Befektetési Kft.
Fourcardinal Tanácsadó Kft.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Limitless Medical Kft.
Nemzeti Népegészségügyi Központ
OTT-ONE Nyrt.
Pro Concept Kft.
SCA Medical Kft
állami/önkormányzati szerződések
covid-19
közbeszerzés
lélegeztetőgép
100%-os haszonkulccsal szállították a Covid-teszteket a kórházaknak
A Steriflow Kft.-ről eddig is lehetett tudni, hogy közel áll az állami megrendelőkhöz, de ez az eredmény magáért beszél.
15 milliárd forintos osztalékot hozott a lélegeztetőgép-biznisz az egyik beszerző cég tulajdonosainak
a lélegeztetőgépek vásárlásában közvetítő cégek elképesztően jól kerestek az üzleten, a legtöbb gép leszállítására szerződött cég például 216-szorosára növelte az árbevételét egyetlen év alatt.
Őrült profit: 16 milliárdot nyert a Covidon a NER kedvenc „járványcége”
Kamu számlák, valódi tízmilliárdok, kormánybarát haszonlesők – a lélegeztetőgép-biznisz háttere
Kis profilváltás, nagy profit. A járványban gyakori, hogy korábban mással foglalkozó, ám a tűzhöz közeli cégek hirtelen gigászi állami megbízásokat kapnak egészségügyi eszközök beszerzésére.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Hiszem János
Martonicz Dániel
Rahói Zsuzsanna
Szabó László (KKM)
Szegi Ildikó
Szeverényi Ivonn Ildikó
Szeverényi Márk
Szijjártó Péter
Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT)
Carion Befektetési Alapkezelő Zrt.
CECZ Közép-Európai Kft.
Danubia Pharma Kft.
Fourcardinal Tanácsadó Kft.
Fővárosi Főügyészség
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Mediaworks Hungary Zrt.
Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)
Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ)
OTT-ONE Nyrt.
Pannon Cargo & Sped Kft.
Pro Concept Kft.
TMT Technics Kft.
Webtown-Informatika Kft.
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
covid-19
egészségügy
gazdálkodás
informatika
kereskedelem
tőzsde
ügyészség
Ázsia
Kína
Nem jött be a thai masszázs, az állami Covid-tesztekből viszont milliárdokat kaszáltak
A járvány újabb vámszedői bukkantak fel az egészségügyi beszerzésekben: a Fideszhez közel álló üzleti körök ráeszméltek, hogy a kormány lagymatag tesztelési gyakorlata ellenére is nagyon nagy pénz van a gyorstesztekben.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Kékessy Dezső
Kruppa Zsolt András
Kupper András (Fidesz)
Kupper András (parkolás)
Lévai Anikó
Martos Dániel
Nagy Lajos György
Pintér Sándor
Rákosfalvy Zoltán
Tasnádi László
CheBio Fejlesztő Kft.
Diagnosticum Zrt.
Fibre Medical Kft.
Fidelitas
Fidesz
Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft.
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Minerva Tanácsadó Kft.
Nemzeti Népegészségügyi Központ
Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ)
Q-TRON Zrt.
Rayrai Thai Massage Szolgáltató Kft.
S.P.I.N. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Steriflow Kft.
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
covid-19
egészségügy
építőipar
háttér
kereskedelem
klientúra
őrzés-védés
parkolás
támogatás
Titkolja az állami egészségügyi ellátó, mi lett a külügy által átadott 16 ezer lélegeztetőgéppel
Tavaly novemberben még elárulta Hadházy Ákosnak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hogy mennyi lélegeztetőgép került kórházakba. Most viszont hiába kértük közadatigénylésben, hogy mi lett a külügyminisztérium által átadott 16 ezer gép sorsa.
Megbírságolta az MNB a lélegeztetőgép-vásárlás egyik szereplőjét
Az éves beszámoló elmaradásáért büntetett a jegybank.