language

Akták:

A MOL hulladékkoncessziója highlight_off

Személyek:

Mártha Imre highlight_off

A MOL hulladékkoncessziója

A MOL hulladékkoncessziója

2021. augusztus 8-án a Nemzeti Koncessziós Iroda meghirdette a magyarországi hulladékgazdálkodásra vonatkozó, 35 évre szóló koncessziós pályázatot, 12 munkanapos jelentkezési határidővel. A koncessziót a MOL (Magyar Olaj- és Gázipari) Nyrt. nyerte meg, így 2023. július 1-től a MOL és leányvállalata, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékkezelést a 35 éves szerződés keretében. A MOHU feladata többek közt a hazai háztartások és gazdálkodó szervezetek évi közel 5 millió tonna hulladékának begyűjtése, és az uniós célok eléréséhez szükséges előkezelési és kezelési műveletek megszervezése.

A koncessziós szerződést megelőzően a hulladékok kezelése az önkormányzatok feladata volt, az addig működő cégek alvállalkozóként folytathatják a tevékenységüket. Ehhez azonban meg kellett felelniük a pályázati feltételeknek, amelyet több kritika is ért a szakma képviselői részéről. Több szakmai szervezet szerint nehéz volt a rendelkezésre álló információk alapján a pályázatot elkészíteni, a kiírási követelményeknek megfelelni. 

Habár a szerződés megkötése után módosították a vonatkozó törvényeket, a MOL úgy nyerte meg a pályázatot, hogy nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. A bevezetett hulladékkezelési rendszer európai viszonylatban is az egyik legköltségesebb. A hulladékgazdálkodási koncesszió jogosultságát az Európai Bizottság is vizsgálja, mivel az a koncesszió időtartama alatt elzárja a piacot a szabad verseny elől. 


Fotó: MTI

Mártha Imre

Közgazdász, menedzser. Közgazdász diplomájáta University of Cambridge-en (Downing College, UK) szerezte. 2001-ben, az első Orbán kormány idején, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Energetikai és Infrastruktúra Igazgatósága vezetőjévé nevezték ki, ezt követően hamarosan igazgatósági tag lett a Magyar Villamos Művek Zrt.-ben. Az MVM-nél több mint nyolc éven keresztül, négy kormány alatt töltött be csúcsvezetői pozíciókat, utoljára évekig az MVM Csoport vezérigazgatói posztját. 2011-től visszatért a magánszektorba és az ELMIB energetikai vállalatcsoport vezérigazgatója lett. Ezt követően mintegy hat éven át az Invitel Távközlési Csoportot vezette, operatív főigazgatóként. 2017-2021 között a Vodafone Magyarország Alapítvány elnöke. Jelenleg a Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Mol-koncesszió: szeptemberre tolhatják az új hulladékrendszer indulását

Nagyon kicsi az esély arra, hogy július 1-jén országos szinten elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. A budapesti kommunálisszemét-szállításért felelős társaság, a Budapesti Közművek (BKM) például még nem szerződött le a Mollal. A BKM nemcsak Budapesten szállítja el a szemetet, hanem az agglomerációban is, a Mol régiókoordinátori feladatot szán neki. A kormány eközben már azon gondolkodik, milyen kártérítést kaphat a Mol, ha nem indul el időben a rendszer.
Találatok: [1]  Oldalak:   1