language

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

Akták:

Felcsúti kisvasút highlight_off

Felcsúti kisvasút

Felcsúti kisvasút

A Népszabadság 2012 nyarán írta meg először, hogy vasutat kaphat Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja: a Bicske és Székesfehérvár közti elhagyott sínek egy szakaszán nosztalgiavonat közlekedhet. A miniszterelnök alapította és Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere vezetésében álló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2013-ban már kiemelt fejlesztési státuszt és 600 millió forint elszámolható uniós forrású közkiadási keretösszeget is kapott.

A magabiztos tervek akár napi 7,5 ezer utassal számolnak, ami szembetűnő, hiszen a budapesti Gyermekvasút legforgalmasabb hónapjaiban is csupán napi másfélezer utassal büszkélkedhet. A kivitelezést egyetlen pályázóként az ötletgazda Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nyerte meg 2015 elején, az építkezés meg is kezdődött, ám a tervezett átadás fél évet csúszott 2016 tavaszára. Már az átadás előtt Orbán Viktor kijelentései alapján felröppent a hír, hogy akár Bicskén át Lovasberényig is meghosszabbíthatják a vonalat.

2017. szeptemberében az Átlátszó hozzájutott a projekt dokumentumaihoz. Ezekből kiderült, a projekttanulmány évi 10.000 utassal kalkulált, ami a március elejétől október végéig tartó nyolc hónapos üzemeltetési időszakban nagyjából napi 41 utast jelent. Az utasforgalmi adatok alapján ezt bőven teljesíti a felcsúti kisvasút, amin 2016-ban 30.219, 2017 június végéig pedig 18.314 fő utazott. A tervben évi kb. 1,5 millió forint veszteséget is kalkuláltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Eddigi 6 éve alatt összesen 32,8 millió forint veszteséget termelt a felcsúti kisvasút

2020 szeptembere és 2021 szeptembere között a hivatalosan Vál-völgyi kisvasút nevet viselő turisztikai látványosság 9,1 millió veszteséget produkált. 2016-os indulása óta ezzel már 32,8 milliós mínusznál tart a 600 millió forint európai támogatásból épült projekt. Szél Bernadett volt országgyűlési képviselő kérte ki az üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól (FUNA) a kisvasút legfrissebb bevételi és kiadási adatait, amelyeket eljuttatott az Átlátszónak.

Továbbra is veszteséges, az elmúlt egy évben 10 napon járt utasok nélkül a felcsúti kisvasút

A 600 millió forint EU-s támogatásból épült kisvasút az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt. Pont kétszer annyit, mint a működése első 14 hónapjában. 2016-os indulása óta összesen már 12,3 millió forint mínuszt hozott össze a miniszterelnök hobbivonata.

Kipereltük és közzétesszük a felcsúti kisvasút uniós pályázatát

Tavaly nyáron kikértük az NGM-től a felcsúti kisvasút uniós pályázatát, de a minisztérium nem adta ki a dokumentációt, ezért pert indítottunk. Az első tárgyalás előtt néhány órával azonban az NGM átadta részünkre az iratanyagot. Most közzétesszük a 225 oldalas hatástanulmányt, amivel Mészáros Lőrinc focialapítványa 600 millió forint EU-s támogatást kért és kapott a kormánytól. A pályázó azzal számolt, hogy a projekt évi 1,5-2 millió forint veszteséget termel majd.

Itt vannak a számok, indulása óta veszteséges a felcsúti kisvasút

Néha több volt a jegybevétel, mint az üzemeltetési költség, de összességében így is csak nyeli a pénzt a kisvasút. Lázár János szerint megtérülő beruházás, a számok alapján viszont úgy tűnik, hogy soha nem fog megtérülni.

Tavasszal meglódult a felcsúti kisvasút utasforgalma – friss adatok az utasforgalomról

Közadatigénylésben kértük és kaptuk meg a Pancho Arénát az alcsúti arborétummal összekötő kisvonat elmúlt fél évre vonatkozó jegyeladási adatait. Január 21. és április vége között 50 napon senki nem vett jegyet, május eleje óta azonban legalább napi 10 utas van. A kimutatásban gyakoriak a 100-600 közötti számok, de a rekord március 4-én volt: akkor 1.280 jegyet adtak el a felcsúti kisvasútra.

Itt vannak a felcsúti kisvasút utasforgalmi adatai, Mészáros Lőrinc végre kiadta

Felcsút polgármesterének adatközlése szerint 2016-ban 23 779 jegyet adtak el a Vál-völgyi kisvonatra, több csoport pedig ingyenesen utazhatott.
Találatok: [6]  Oldalak:   1