language

Kulcsszavak:

adatvédelem highlight_off
államtitok highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Részben felmentették Laborc Sándort

Bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját több vádpontban. Az ügynek nincs vége, mert a ítéletnek ezt a részét az ügyészség nem fogadta el, a döntés másik része pedig a magántitok megismerése miatt elmarasztalt vádlottnak nem tetszett.

Ma kiderül, milyen vastag falat épít titkai köré a kormány

Közel tíz éves uniós szabályra hivatkozva forgatná fel az állami hivatalokban keletkező vagy azokhoz köthető adatok megismerését és felhasználását. Bár a kormány szerint nem gyengülhet a közérdekű adatok megismerhetősége, a javaslatot bíráló jogvédők szerint ez lehet az egyik hatása a törvénynek.

Bárkinek kelepcét állíthat a Szilvásy-ügyben feltűnt szervezet

Bár munkatársai rendkívüli jogosítványokkal rendelkeznek, akár bűncselekményekkel is tesztelhetik, hogy a rendvédelmi dolgozók nem sértettek-e törvényt, eddig mégsem a látványos ügyekkel tűnt fel a január óta működő Nemzeti Védelmi Szolgálat. Egy, az [origo]-nak nyilatkozó, az NVSZ működését ismerő forrás szerint a Szilvásy-ügy lehet az NVSZ első nagy dobása.

Jogvédő szervezetek támadják a titoktörvényt az Alkotmánybíróságon

Megtámadja az Alkotmánybíróságon a tavaly decemberben elfogadott, idén április 1-én hatályba lépő titoktörvényt három jogvédő szervezet. Úgy vélik, az új jogszabály visszalépést jelent a régihez képest is, és áprilistől könnyebb lesz államtitokként elrejteni információkat a nyilvánosság elől.

Ügyészség elé állhat Laborc Sándor

Ügyészségi meghallgatásra számíthat Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatója a Dávid Ibolya által 2008-ban kirobbantott megfigyelési ügyben.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3