A jó ütemérzékkel megáldott Duna Takarék lehet az egyetlen, amelyik megússza a több mint száz takarékszövetkezet közül, hogy az állam átvegye felette az irányítást. Ez a szövetkezet annak a Garancsi Istvánnak az érdekeltsége, aki Orbán Viktor kormányfő ismerősének és a Videoton futballcsapat tulajdonosának számít.
Egy szegedi gazdasági társaság egyetlen, 12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni. A szerződéseket Kecskeméten írták alá.
Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője csütörtökön.
Az ország egyik legnagyobb építőipari cége csődközelben evickélt, de ennek ellenére egymilliárd forintot fordított egy műgyűjtemény megvásárlására. A gyűjtemény valós értéke legfeljebb a tizede lehet, a pénz egy olyan Kft-hez került, amit tulajdonosai eladtak egy off shore cégnek, majd felszámolták.
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) a tavaly ellenőrzött munkáltatók 57 százalékánál talált szabálysértéseket, melyek az ellenőrzésbe vont munkavállalók felét érintették. A munkaügyi hatóság vizsgálata 21 931 munkáltatót és 199 118 munkavállalót érintett.
Az elmúlt húsz év alatt a semmiből óriássá nőtt, hazai tulajdonban lévő CBA elnöke, Baldauf László nem akarja ugyan kapun kívül látni a konkurenciát, de szerinte a nemzeti protekcionizmusnak igenis van helye a kereskedelemben.
Magyarországot és hazai üzleti vállalkozásokat érintő több európai uniós vizsgálat és eljárás végére kerülhet pont a következő hónapokban, ezeknek számottevő költségvetési kihatásai lehetnek.