language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Személyek:

Császy Zsolt highlight_off

Császy Zsolt

Császy Zsolt (Budapest, 1965.) jogász.

2010 augusztus 31-én a Sukoró-ügy kapcsán előzetes letartóztatásba helyezték. December 17-én helyezte szabadlábra a másodfokú bíróság azzal, hogy az előzetes letartóztatás feltételei annak elrendelésekor sem álltak fenn. Négy büntetőeljárást is indítottak ellene, ezek közül kettőben megszüntették a nyomozást, egyben viszont 2015-ben első fokon három év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Császy Zsolt 2015 novemberében börtönnaplót adott ki Az Orbán-rezsim börtönében címmel, amelyben részletesen ismerteti előzetes letartóztatásának körülményeit, az ott elszenvedett törvénysértéseket, szabálysértéseket. Kifejti meggyőződését, hogy politikai jellegű koncepciós per áldozata lett, és amennyiben hajlandó lett volna alaptalanul megvádolni Gyurcsány Ferencet, ejtették volna ellene a mondvacsinált vádakat.

A moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták. A vádhatóság szerint tudott arról, hogy Székely Árpád akkori moszkvai nagykövet úgy írta alá az ingatlanról szóló adásvételi szerződést, hogy erről nem értesítette feletteseit. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette az összes vádlottat, az ítélet indoklásában a bíró kitért arra, hogy Császy Zsolt „alapbűncselekmény hiányában nem követhette el a bűnpártolás bűntettét”.

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [149]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Már csak Hagyó ül a BKV-ügy miatt

Négy nap múlva lejár a BKV-ügy felderítésére kapott határidő, de hiába telt meg már egy teljes iroda a felhalmozott iratokkal, az ügyészség szerint muszáj tovább folytatni a nyomozást.

Sukoró-ügy: akadozik a jogsegély

Fél éve nem hozott eredményt az a jogsegély-kérelem, amelynek alapján a sukorói telekcsere ügyében nyomozó ügyészség a kaszinóprojekt két külföldi befektetőjének - Ronald S. Lauder és Fred H. Langhammer - tanúmeghallgatását kezdeményezte az amerikai hatóságoknál.

Gyurcsányt menti Tátrai

Tátrai Miklós szerint a Sukoró-ügyben nem történt bűncselekmény. A vagyonkezelő a napokban szabadlábra helyezett volt vezetője úgy látja: a korábbi ellenzék mellett egyes szocialista csoportok állhatnak az ügy felfújása mögött, amelynek első számú célpontja eleve Gyurcsány Ferenc volt.

Császy jogszerűnek tartja a cserét

A vagyonkezelő volt értékesítési igazgatója szerint természetes, hogy a sukorói King’s City esetében volt kormányzati támogatás

Megszólalt a sukorói botrány gyanúsítottja

Elképzelhetőnek tartja a sukorói telekcsere ügyében gyanúsított Császy Zsolt, hogy a politika számított valamekkora összegre a velencei King's City beruházásból, és mivel ez nem jött be, rátolták az ügyet a szakmai apparátusra.

Tátrai Miklósnál továbbra is fennáll a gyanú

A hűtlen kezelés megalapozott gyanúja nem gyengült Tátrai Miklós és Császy Zsolt esetében – mondta lapunknak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője annak kapcsán, hogy megírtuk, a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken megszüntette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatójának és jogtanácsosának előzetes letartóztatását.

Fideszes bukta: "Semmi sincs a kezünkben"

Tisztázta Gyurcsány Ferencet Sukoró-ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának tanúkénti meghallgatása. Tátrai Miklós pénteken egy nyilvános tárgyaláson eskü alatt vallotta, hogy nem Gyurcsány Ferenc utasította a telekcserére.

Váratlanul kiengedték Tátrait és Császyt

A másodfokú bíróság megszüntette Tárai Miklós és Császy Zsolt előzetes letartóztatását. A sukorói ügyben meggyanúsított volt MNV vezérek a péntek estét már otthon töltötték.
Találatok: [149]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>