Június 5-ig előzetes letartóztatásban marad a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója. Z. Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét ugyanakkor szabadlábra helyezte a Fővárosi Bíróság.
Nyilvánosságra hozta a MÁV Zrt. 29 vezetőjének fizetését, a nekik adható prémiumok és béren kívüli juttatások összegét, amelyekért közel két éve indított pert az [origo] újságírója. A tavaly 186 milliárdos állami támogatással, veszteségesen működő cég vezetésében 23 embernek milliós havi alapbére van.
Meghosszabbíthatják a Fővárosi Közgyűlés BKV-vizsgálóbizottságának mandátumát. A testület az egy éve tartó, egyre kuszább és egyre magasabb köröket érintő BKV-botrány ügyeit vizsgálja.
A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Összeállítás a várható kérdésekről.
Az MSZP "tankjai" közül Hagyó Miklósra már rádőlt a BKV, de a pártbéli ősrivális, Szekeres Imre honvédelmi háttérországát is korrupciós ügyek rongálják. E katonai cégek - hasonlóan a fővárosiakhoz - politikai kádertemetőként működnek.
Mintegy 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól a cégnél eltöltött 27 hónap alatt Balogh Zsolt - jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított - egykori megbízott vezérigazgató, aki a minap a sajtóban elsőként "borított" és a BKV-s botrányok kapcsán korrupciót, pártemberekhez vándorolt pénteket említett.
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós a minap lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját, melyek korábban a szocialista főpolgármester-helyettes tulajdonában álltak – tudta meg a hvg.hu.
Telefonon kérte meg az MSZP vezetése Hagyó Miklóst, hogy függessze fel párttagságát - állítja a párt elnökségének egyik tagja. A korábban főpolgármester-helyettesként a BKV felügyeletéért is felelős Hagyóról vasárnap a BKV egykori vezérigazgató-helyettese azt állította, utasításokat adott neki gyanús BKV-s ügyekben, és pénzt is elfogadott tőle. Hagyó visszautasította Balogh állításait.