language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [472]  Oldalak:   <<  <  34 35 36 37 38 39 40 41 42 43   >  >>

Átnézné az MSZP a fővárosi cégvezetők szerződéseit

Hat évre visszamenőleg az összes fővárosi cég vezetőségének a munkaszerződését átvizsgáltatná a fővárosi MSZP. A vizsgálatot az MSZP a BKV végkielégítési botrányával indokolja.

Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány

Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint.

Bajnaihoz fordul a BKV új felügyelője

Bajnai Gordon miniszterelnökkel akarja megtárgyalni a BKV sorsát a közlekedési társaság felügyeletével újonnan megbízott főpolgármester-helyettes. Horváth Csaba azt ígéri, hogy 3 hónap alatt rendet tesz a BKV háza táján.

Előbb fizetett, aztán nyert az MNV ügyfele

Átláthatatlan, zavaros módon értékesítette a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tavaly a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet több milliárd forintot érő ingatlanját.

Horváth Csabára osztotta a BKV-t Demszky

A szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek adta ki Demszky Gábor a BKV felügyeletét, miután a korábbi felelős, Hagyó Miklós lemondott a feladatról. Demszky szerint a végkielégítési botrányba keveredett BKV ügye olyan fontos, hogy mindenképpen főpolgármester-helyettesnek kell foglalkoznia vele.

Évi 2,4 milliárd indok nélkül

Az Állami Számvevőszék Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről szóló jelentésében súlyos megállapításokat tesz a MÁV és a Magyar Posta bérleti ügyleteiről. Az ÁSZ szerint a két állami vállalat úgy költ évi összesen 2,4 milliárdot irodaház bérlésére, hogy azt semmilyen racionális indok nem támasztja alá.

Volt-nincs a Kocsist tisztázó irat

Kiadta a BKV felügyelőbizottsága a Kocsis Istvánt tisztázó ülés jegyzőkönyvét, a közhiteles dokumentumok azonban már nem jutottak el az [origo] újságíróihoz.

Blumnál csak az állam volt gavallérabb

Jóval magasabb összegre becsülte az állam azt a három Pest megyei, korábban Joav Blum tulajdonában lévő telket, mint amennyit azok valójában érnek. Az ÁSZ szerint 7,5-szer drágábban vásárolt az állam, mint amennyit a telkek értek.

Nem teregeti ki a BKV fb Kocsis titkait

Független jogász véleményét kéri a BKV felügyelőbizottsága arról, ki kell-e adnia az [origo] kérésére annak a zárt ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyen Kocsis István, a cég vezérigazgatója megpróbálta tisztázni magát a korábbi munkahelyén, az MVM-ben vezetése idején kötött gyanús szerződések miatt.
Találatok: [472]  Oldalak:   <<  <  34 35 36 37 38 39 40 41 42 43   >  >>