language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Intézmények:

Paksi Atomerőmű Rt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Vádat emeltek Kocsis István és az MVM volt vezetői ellen

Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatóját és öt társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, az ügyészség szerint 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak.

Újabb bizonyítékok Kocsis Istvánék ellen

A Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyészség kérésének megfelelően újabb bizonyítékokkal kibővítve ismét vádemelési javaslattal adta át az állami Magyar Villamos Művek 2006-2008-as gazdálkodásával kapcsolatos iratokat. A gyanú szerint Kocsis István egykori vezérigazgató és hat társa több mint 15 milliárd forinttal károsította meg az állami energiacsoportot.

Az átláthatóság véd, ha nem is gyönyörködtet

Kinek és miért fontos, hogy az állami cégek ügyei nyilvánosan hozzáférhetők legyenek? Meddig kiskapuzhat a jogszabályi kötelezettségek között a Magyar Villamos Művek? Valóban előrelépést hozott az átláthatóság értelmezésében az alaptörvény?

Nád Kft. kontra MVM: tanúként hallgatták meg Kovács Józsefet

Az időközben felszámolás alá került Nád MPS-H Kft.-nek a Magyar Villamos Művek (MVM) ellen indított 9,6 milliárd forintos kártérítési perében pénteken tanúként hallgatták meg Kovács Józsefet, mint a Paksi Atomerőmű Zrt. volt vezérigazgatóját, és az MVM volt termelési vezérigazgató-helyettesét, aki korábban döntött arról, hogy az atomerőmű nem száll be az energianád-projektbe.

Vádemelést javasolnak Kocsis és Kapolyi ellen

Hűtlen kezelés miatt vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója és több, a céggel korábban kapcsolatban álló vállalkozó, így Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő ellen is.

MVM-maffiavád: megszólalt a nyomozók szóvivője

Három éve folyik a nyomozás a villamos művekben működött bűnszervezet ellen; nyolc gyanúsított volt, de egyikük már meghalt. A "jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja" azonban továbbra is megáll. volt vezérigazgató,

Ellátják a baját?

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják a szabolcsi egészségügyi holding vezérigazgatóját.

Kihallgatták Kocsist

A Nád MPS-H Kft. és a Magyar Villamos Művek (MVM) között folyó perben fordulatot hozott Kocsis István tanúvallomása pénteken, akinek az MVM korábbi vezérigazgatójaként volt arról tudomása, hogy a helyettese „befektetést eszközölt” a nádprojektbe; az MVM jogi képviselete számára azonban továbbra is kérdéses, ki finanszírozta az elakadt beruházást.

Elhúzódó betegségben halt meg az MVM-ügy egyik gyanúsítottja, Molnár László

Az [origo] információi szerint egy elhúzódó betegségben halt meg Molnár László, az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, aki a cég ügyeiben indult nyomozás egyik gyanúsítottja volt. Molnárt múlt héten temették el.
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>