Közzétette a 2018. első félévi ellenőrzési tervét az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely megerősítette: miközben a volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László vezette szervezet továbbra is feltűnő figyelemmel kíséri az ellenzéki pártok gazdálkodását, addig a Fidesz és a KDNP pénzügyei iránt kevéssé érdeklődik. Ligeti Miklós (Transparency) szerint az ÁSZ folytatja saját maga leleplezését.
A Jobbik észrevételeivel kapcsolatban az ÁSZ tájékoztatja a közvéleményt, hogy a párt semmilyen az ÁSZ ellenőrzési jogkörébe tartozó ellenőrzési bizonyítékot nem csatolt az észrevételéhez, sem a 2010-es kampányelszámolásokkal, sem pedig a saját 2017. első félévi plakátkampányával kapcsolatban.
A Jobbik 663 milliós gigabüntetése után újabb ellenzéki pártok kaptak bírságot az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ). A Mérce információja szerint, amelyet az Indexnek is megerősítettek két pártból, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is milliós bírságot kapott.
A Jobbik szerint veszélyben a jövő évi választási részvételük, miután az éves pártfinanszírozási összegük 1,4-szeresét kell befizetniük az Állami Számvevőszék jelentéstervezete alapján.
Az Állami Számvevőszék tájékoztatta a Jobbikot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján,
Még az idén decemberben 41,6 milliárd forintos plusztámogatást kapnak az egyházi fenntartású iskolák – ez derül ki a költségvetési bizottság indítványából. Állítólag a kormány hatalmasat hibázott.
Gyanús kampányköltéseit rendre azzal magyarázza a Fidesz, hogy az Állami Számvevőszék mindent rendben talált. Csakhogy a szakértő szerint az ÁSZ, habár lenne módja, meg sem próbálkozik érdemi vizsgálatokkal.
Pénteken adta ki közleményét az Állami Számvevőszék az MTI-n keresztül arról, hogy
a szervezet a Fidesz 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt eleget tett a jogszabályi előírásoknak, biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát.