language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Helyek:

Budapest highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Csányi Sándor nagy játékos lett a pest-belvárosi nagy hotelprojektben is

Csányi Sándor Tiborcz István volt eliosos üzlettársa, Erdei Bálint cégét vette meg.

Mindent elmondtak a tűzijátékról, csak azt felejtették el közölni, hogy az ünnepség 11,4 milliárdba kerül

Kovács Zoltán főszervező ugyan nem említette, de már korábban kiderült egy ellenzéki adatkérésből, hogy 1,4 milliárd lesz maga a tűzijáték, és még mintegy 10 milliárd a programsorozat többi eleme.

A tavalyinál is drágább lehet augusztus 20.

A tavalyinál is többe kerülhet idén a tűzijáték és a Szent István napi ünnepségsorozat. Ez azokból a szerződésekből derül ki, amelyeket a Párbeszéd kért ki a kormánytól. A tűzijáték rendezvény-szervezése 1,4 milliárd forintba, a kísérő rendezvények pedig több mint 10 milliárd forintba kerülhetnek. A Párbeszéd szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben ez nagyon sok. A kormány szerint az ünnepnek kiemelkedő gazdasági haszna van.

Ugyanazok a cégek nyerik a zöldterület-gondozásra kiírt tendereket a fővárosi kerületek felében

Ahol pedig nem, ott az önkormányzat saját cége végzi a munkát. Szakmai tudás, évek alatt kiépített eszközpark, politikai kapcsolatok, versenytársak nélkül vagy álversenytársakkal megpályázott tenderek: ezek a nem a piaci szférában elért üzleti siker titkai Magyarországon.

Elfajult a vita a sztárhazáspár álmánál: nyomozás indult a lakók fölé tervezett koncertterem ügyében

350 millió forint közpénzt is kapott a Kokas-Kelemen művészpár szalonterve, amit a helyszínül szolgáló józsefvárosi társasházban többen hevesen elleneznek. Az ügyben vesztegetés gyanújával már nyomozás zajlik, sőt még egy per is van ebben az extrém társasházi történetben.

Megvan minden videó az újpesti önkormányzat szerint, amiket egy házkutatáson kerestek a rendőrök náluk

„Minden munka elkészült, és az Újpesti Sajtó Kft. birtokába került. A BRFK munkatársainak minden kért anyagot maradéktalanul rendelkezésre bocsátottunk és a továbbiakban is mindenben együttműködünk velük.” Ezt írja közleményében az újpesti önkormányzat csütörtökön. A közlemény szerint a Fidesz vette célba az ellenzéki vezetésű újpesti önkormányzatot, illetve annak médiacégét olyan ürüggyel, amely alapjaiban cáfolható.

Megveszi az állam 244 milliárdért a zuglói gigaberuházást

Korábban a Népszava több ízben beszámolt arról, hogy a bosnyák téri NER-beruházást az Orbán-kormány kiemelt közérdekűnek minősítette, a rendeletben megadott kedvezményekkel gyakorlatilag szabad kezet adtak a csaknem 7 hektáros terület faltól falig való beépítéséhez az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal baráti viszonyt ápoló Balázs Attila cégének, a Zugló-Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft.-nek. A „koordinációs feladatokat” a fővárosi kormányhivatalt vezető Sára Botond főispánra, a VIII. kerület korábbi fideszes polgármesterére bízta a kabinet. Az engedélyezés ennek megfelelően zökkenőmentes, környezetvédelmi engedélyt kérniük sem kellett.

Hadházy Ákos megint talált valamit: a kormány egyik kedvenc üzletembere többszáz milliárdot kaszál Zuglóban

Egy jól eldugott szerződés szerint az állam valahol talált 244 milliárd forintot a Bosnyák téri beruházás átvételére.
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>