Helyek: |
|
Lapok: |
Rabbikat is gyanúsítanak az amerikai korrupciós botrányban
Több mint negyven embert, köztük politikusokat, tisztviselőket és rabbikat is, őrizetbe vettek az amerikai hatóságok, amelyek állítják, hogy egy szövevényes korrupciós hálózatot lepleztek le.
Rábólintottak Obama utódjára a demokraták
Elfoglalhatja helyét az amerikai szenátusban az a szenátor, akit a korrupcióval vádolt illinois-i kormányzó jelölt Barack Obama megüresedett posztjára.
Kitúrták a botrányos kormányzó jelöltjét a szenátusból
Nem tehetett esküt az Egyesült Államok szenátusában Roland Burris, akit a korrupcióval vádolt illinois-i kormányzó jelölt a Barack Obama elnökké választásával megüresedett posztra.
Eljárás indul az Obama posztját áruló kormányzó ellen
Vizsgálni kezdte az amerikai Illinois állam törvényhozása a Rod Blagojevich kormányzóval szemben felmerült korrupciós vádakat.
Nyomoz az FBI a HM tankszállítója után
Nyomoz az FBI annak a fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amelyik 2005-ben a közvetítőként részt vett magyar harckocsik iraki adományozásában - írja a Magyar Nemzet.
Enron-botrány: már filmen is
Az amerikai CBS televíziós társaság a hétvégén műsorára tűzi a nemrég csődbe ment Enron energia-kereskedő cég történetéről szóló filmet. A CBS közölte, hogy a film egy korábbi Enron-alkalmazott, Brian Cruver könyve alapján készült - írja a BBC News Online.
Újabb félrekönyvelt milliárdok a WorldComnál
Amerika második legnagyobb telefonszolgáltatója közölte, hogy egy átvilágítás újabb félrekönyvelésre derített fényt 3,3 milliárd dollár értékben. A csődbement óriásnál a hibásan könyvelt összeg így 7 milliárd dollár fölé emelkedett. A cég új vezetése szerint további meglepetések is elképzelhetőek.
Beismerte a kreatív könyvelést a Qwest
Az amerikai Qwest távközlési társaság a legújabb tag a kreatív könyvelést beismerő vállalatok sorában - tudósít a BBC. A denveri székhelyű társaság, mely 14 USA tagállam legnagyobb távközlési szolgáltatója, az Igazságügy minisztérium, és a Gazdasági Felügyelet vizsgálatának hatására bevallotta: 1999 óta megtévesztették a befektetőket.
Kreatív könyvelés: a Qwest lehet a következő áldozat
A denveri központú Qwest Telecommunications távközlési szolgáltató közleményben jelentette be, hogy az amerikai legfőbb ügyészség büntetőügyben folytat nyomozásta vállalat ellen, ám konkrétumokat nem közölt - írja a BBC. A cég ellen az amerikai tőzsdefelügyelet is nyomoz kreatív könyvelés gyanúja miatt.
Újabb 12,4 milliárd dolláros könyvelési trükkre derült fény
A világpiac jóformán még ki sem heverte az Enron és WorldCom okozta mélyrepülést, máris újabb könyvelési "eltérésre" derült fény Amerikában. Ezúttal a gyógyszeriparban robbant a bomba, ugyanis az Egyesült Államok második legnagyobb gyógyszereket gyártó cége a Merck 12,4 millárd dollárnyi nem létező bevételt könyvelt el - adta hírül a Wall Street Journal.