language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Intézmények:

TV2 (televízió) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

TV2 (televízió)

1997 óta sugárzó, országos kereskedelmi tv csatorna. A TV2 a TV2 csoport tagja, ide tartozik pl a Spíler TV, Super TV2 és a FEM3 is. Eredeti tulajdonosa a német ProSiebenSat.1 Media SE volt. 2013-ban a TV2 vezérigazgatója, Simon Zsolt felvásárolta a csatornát Yvonne Dedrick-kel, a TV2 gazdasági igazgatójával karöltve. Ekkor módosult a neve TV2 Média Csoport Kft.-re. 2016 januárjában a TV2 Média Csoportot Andy Vajna filmügyi kormánybiztos vásárolta meg, innentől datálódik az, hogy a TV2 csatorna nyíltan kormányközelivé vált. 2016 óta Dirk Gergens a vezérigazgató. 2017-ben a hatékonyabb működés érdekében a TV2 Média Csoport Kft. és a 100%-os tulajdonában álló INTERAKTÍV Kft. összeolvadásával, általános jogutódként jött létre a TV2 Média Csoport Zrt. A Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét 2019-ben bekövetkezett haláláig Andy Vajna, a Csoport tulajdonosa töltötte be, azóta a Mészáros Lőrinchez köthető Vaszily Miklós vezeti a csatornát.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7

Vajna egyetlen szivarra a TV2-től

hogy nyár közepén írtuk, Andy Vajna filmipari kormánybiztos régi szívügye megszerezni a TV2-t. Az érzelmi mellett van más szempont is: Orbán Viktor politikailag megbízható kézben akarja tudni a csatornát, és helyet kell csinálni a 25 milliárdnyi állami reklám elköltéséhez. Simicska Lajos és Simon Zsolt elköszönhet, helyettük a volt RTL-es Dirk Gerkens és Rákosi Tamás lehet meghatározó a tévénél.

Andy Vajna bejelentette vételi szándékát a TV2-re

Az üzletember tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. hitelt vesz fel a kereskedelmi csatornát üzemeltető cég megvásárlására. A befektetés viszont várhatóan hamar megtérül, mert napokon belül megjelenhet a kormányrendelet, amely több milliárd forint bevételt hoz a TV2-nek.

Andy Vajna tévéje lenne a médiaháború gumitankja?

Korábban megírtuk, hogy Andy Vajna beszállna a tévébe is, amihez egyébként eddig nem sok köze volt, A beszállásról sokáig úgy tartotta a szakma és a sajtó, hogy az egyébként igen nehéz helyzetbe jutott TV2 megvásárlása lesz Habony nem közszereplő Árpád társaságában, aki minden bizonnyal az ideológiai vonalat képviselné ebben a szimbiózisban afféle politikai tisztként, míg Vajna a hollywoodi tapasztalatokat és az ott megkeresett, majd itthon fialtatott forintokat tenné bele az üzletbe. Aztán kiderült, hogy Vajna inkább egy új tévébe fektetne, amitől teljesen felbolydult a médiapiac nyári állóvize.

Az online hírpiac és a TV2 Habonyék célpontja

Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusára ráment a kormányhű sajtó nagy része. A Fidesz környékén most két párhuzamos médiakör kiépítésével próbálkoznak. Habony Árpád főtanácsadó és üzlettársa, Győri Tibor egy hírportál felállításán dolgozik, de a projekt nehezen alakul. Mindeközben Andy Vajna a TV2-re pályázik.
Találatok: [66]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7