language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [194]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Ki kell adni, mi kerül 22 milliárdba az Úszópalotán

Az általunk indított adatkikérési perben a bíróság első fokon arra kötelezte a Market Zrt.-t, hogy adja ki a Dagály Uszodakomplexum költségvetését, számláit, alvállalkozói szerződéseit. A per egy közérdekű adatkikérési sorozat része, aminek során nyilvánosságra hoztuk a Széll Kálmán tér felújításának számláit. Januárban a stadionépítő ZÁÉV Zrt. pere következik. Ott a Puskás Stadion 4 milliárd forintos költségének részleteit szeretnék eltitkolni.

Nem kérdezhették budapesti útjáról az uniós biztost

Megakadályozták az Európai Parlament (EP) ipari bizottságában, hogy Jávor Benedek EP-képviselő az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős biztosát, Günther Oettingert kérdezze, aki májusban Klaus Mangold orosz kapcsolatokkal rendelkező német üzletember magángépén utazott Budapestre.

Juhász Péter sajtófigyelésben segített Portikéknak

Tegnap óta adagolja a kormánypárti média, hogy Portik Tamás egy ellenzéki politikust pénzel. Az ügyet megnyitó Pestisracok.hu még csak utalgatott rá, de nem közölte az eltartott politikus nevét, aztán a Magyar Idők már Juhász Péter nevét is bedobta (de még szintén csak utalgatva), mire ma este a TV2-n Portik egy volt rabtársa, egy elítélt bűnöző azt állította, hogy szerinte igaz lehet, amire utalgatnak mostanság a sajtóban.

Korrupcióinfó: gyanús pályázatoknál tűnt fel a Mengyi-ügyből ismert szervezet

A Mengyi Roland fideszes képviselőhöz köthető korrupciós botrányban érintett, állítólag elcsalt uniós pályázatok iskolapéldáit mutatta be Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a 30. Korrupcióinfóján. A Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány (DBMTA) alapító okiratban meghatározott céljaitól eltérő uniós fejlesztési projekteket nyert meg, a megvalósításukra pedig szerinte gyanús közbeszerzéseket írtak ki. Ráadásul többször is azt a Public Sector Kft-t bízták meg, amely a Mengyi ellen elrendelt nyomozati anyagokban is feltűnt, mint kamupályázat-gyártó.

Százmillióért bérelt irodát az EMMI háttérintézménye

Százmillió forintért bérelt ügyfélfogadó irodát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) év elején megszüntetett háttérintézménye, az Educatio Nonprofit Kft. - közölte az LMP. A párt szerint az intézmény több másik kifizetése is korrupciógyanúsnak tűnik.

A számvevőszék szerint új törvényekre lesz szükség, hogy ne lopják szét az olimpiát

A magyar jogszabályi környezet általában megfelelő feltételeket biztosít az olimpiai játékok szervezésével kapcsolatos korrupcióellenes rendszer kialakítására, de szükség lehet az olimpia sajátosságait figyelembe vevő további jogszabályok megalkotására is az Állami Számvevőszék szerint.

Nemcsak terrortámadásba, a korrupcióba is bele lehet halni

A korrupt magyar egészségügy állapotának sok haláleset lehet a következménye, de közvetlen egészségkárosodást is okozhat. Hadházy Ákos, az LMP politikusa szerint a tavalyi kórházi eszközbeszerzés például a dolgozók egészségét veszélyeztetheti. De súlyosan.

Az egész világ baromi korrupt

Globálisan tízből négy cégvezető elképzelhetőnek tartja, hogy akár etikátlan eszközökhöz is folyamodjon cége pénzügyi terveinek teljesítése érdekében – állapítja meg az EY Globális Visszaélési Felmérésének 2016-os kutatása. Ezzel párhuzamosan nemzetközileg ugyanúgy, mint Magyarországon, határozottabb fellépést várnak a válaszadók.
Találatok: [194]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>