language

Személyek:

Arató Gergely highlight_off
Zuschlag János highlight_off

Arató Gergely

Arató Gergely 1968. november 23-án született Budapesten. Nős, egy gyermeke van. A Demokratikus Koalíció politikusa, kőbányai egyéni parlamenti képviselő.


1987-ben az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett Budapesten. 1993-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakos középiskolai tanári, 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen politikai szakirányú humánszervezői diplomát szerzett. 1993-tól a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium tanára. 1997-2000 között az Ifjú Szocialisták Mozgalmának tisztségviselője, illetve 2000-2002 között az ifjúsági szervezet országos elnöke volt. 2006-tól 2010-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára volt.

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8

Csalás miatt nyomoznak tovább a Zuschlag-ügyben

Egyelőre változatlanul különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és társait.

Szilvásy aláírása is szerepelt Zuschlagék pályázati támogatásain

Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is megfordulhat még Zuschlag-ügy kapcsán a Kecskeméti Városi Ügyészségen.

Zuschlag bűnszövetkezetben csalt?

Bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettére és egyéb bűncselekményekre, főleg okirat-hamisításra módosulhat a vád Zuschlag János és társai ügyében.

Nem kíváncsiak Gyurcsányra a Zuschlag-ügy nyomozói

A Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes szerint csak médiaspekuláció, hogy Gyurcsány Ferencet is ki akarnák hallgatni a Zuschlag-ügyben, és az [origo] kérdésére azt is cáfolta, hogy maffiaszerű összefonódást gyanítanának az ifjú szocialisták ügyében.

Maffiavádat kaphatnak a nyakukba szocialista politikusok

Az ügyészség októberig meghosszabbította a nyomozást az MSZP-közeli ifjúsági szervezetek eltűnt állami támogatásai ügyében. Akkorra eldől az is, hogy a vád bűnszervezetben elkövetett csalásra módosul-e.

Államtitkárokat idéztek be Zuschlag és társai ügyében

Tanúként hallgatta ki a kecskeméti ügyészség Újhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát a Zuschlag János nevével fémjelzett büntetőügyben.

Az MSZP pártalapítványa is belecsúszott a Zuschlag-ügybe

Baja Ferencet is beidézték a kecskeméti ügyészek, miután kiderült, hogy a Zuschlag-ügyben lebukott pártközeli ifjúsági szervezetek a Táncsics Alapítványtól is nyertek pénzt.

Zuschlag-ügy: tanúként hallgatták ki Baja Ferencet

Tanúként hallgatta ki Baja Ferencet a Kecskeméti Városi Nyomozó Ügyészség a Zuschlag János és társai ellen folyó nyomozás keretében.
Találatok: [79]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8