language

Intézmények:

Budapest Főváros XIV. kerület Önkormányzata (Zugló) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Palcsó trafikozását üzlethelyiséggel segíti a zuglói önkormányzat

Az énekes körülbelül két hete kezdte el felkutatni a megfelelő üzlethelyiségeket. Palcsó Csepelen négy koncesszót nyert, a XIV. kerületben egyet. Zuglóban gyorsan szerencsével járt, az önkormányzat ugyanis úgy döntött, kibérelheti egyik helyiségüket.

Bizalmi tanácsadás százezrekért

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) az erzsébetvárosi és zuglói politikusok büntetőpere, amelyben Hunvald Györgyöt, illetve Weinek Leonárdot hűtlen kezeléssel vádolják.

Zsarolás miatt gyanúsították meg Papcsák Ferenc munkatársát

Zsarolással gyanúsították meg Papcsák Ferenc munkatársát, Pusztai Pétert április 9-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós Bűnözés Elleni Alosztályán – értesült a hvg.hu. Ezt a Fővárosi Főügyészség is megerősítette lapunknak. Zugló fideszes polgármestere azért tett feljelentést, mert Pusztai Péter rá hivatkozva kért magának lakást építőipari cégek vezetőjétől. Pusztai Pétert nem értük el.

Nyelvi vita a Hunvald-ügyben

Hunvald György egykori sofőrje –, akit tanúként idéztek be a Pesti Központi Kerületi Bíróságra a Hunvald György és társai ügyében hűtlen kezelés vádjával folytatott büntetőeljárásban – nem jelent meg tegnap a bíróságon. Golcsa József levélben kért felmentést. Ezt azzal indokolta, az ingatlancsalási perben tett tanúvallomása miatt ellehetetlenítették, állásából elbocsátották, munkaügyi perét pedig annak ellenére veszítette el első fokon, hogy az ellene csalás vádjával indított büntetőeljárásban bűncselekmény hiányában felmentették.

Hunvald szorgalmas tanácsadói

Hunvald György „számadásával” folytatódott a zuglói, illetve erzsébetvárosi politikusok büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A volt szocialista politikust és Weinek Leonárdot hűtlen kezeléssel vádolják.

Perel az LMP a papcsákos adatokért

Polgári pert indít az LMP, hogy megtudja, mi áll abban a közvéleménykutatásban, amelyet arról készítettek, mennyire elégedettek a zuglóak az önkormányzat munkájával. Egy rövidített verziót ugyan megkaptak, de abban épp az nem volt benne, mit gondolnak a helyiek a polgármesterről, Papcsák Ferencről.

Papcsák feljelentette volt képviselőtársát

Beváltotta a fenyegetéseket a zuglói polgármester, annak ellenére, hogy feljelentette volt képviselőtársát, aki a nevében zsarolt, ezt állította a rendőrségen egy XIV. kerületi beruházásokban érdekelt építési vállalkozó.

Tagadásban az egykori „tanácsadók”

Egyenesen politikai lejárató kampányról beszélt a bíróságon megvádolása kapcsán a jelenleg is aktív, zuglói MSZP-s képviselő
Találatok: [118]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>