language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Helyek:

Bp. XI. kerület highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Molnár Gyula havi 1,2 millió forintért ad tanácsokat az újbudai polgármesternek

Molnár Gyula MSZP-s politikusként 2002 és 2010 között volt a főváros XI. kerületének polgármestere. 2010-ben elbukta az önkormányzati választást a Fidesz jelöltjével szemben, aki 2019-ig vezette a kerületet. Akkor viszont a DK-s László Imre, az ellenzék közös jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. László Imre 2022 óta foglalkoztatja tanácsadóként Molnár Gyulát, akinek kezdetben havi bruttó 800 ezer forintot, tavaly szeptember óta pedig havi bruttó 1,2 millió forintot fizet ezért az önkormányzat.

Kartellgyanús, nyomozás alatt álló cégekkel szerződött Újbuda önkormányzata

Négy év alatt több mint 6 milliárd forintot nyert el különböző közbeszerzésekre az újbudai DK-s önkormányzattól a vesztegetésért letartóztatott Z. Zsolthoz köthető cégháló, egy friss szerződés alapján pedig újabb 8 milliárdhoz juthat a „kertészeti kartell” egyik tagja. A cégháló tagjait fideszes és ellenzéki önkormányzatok is finanszírozták, az egyik legjövedelmezőbb kifizetőhelyük pedig Újbuda volt, ahol az elmúlt ciklusban Z. Zsolték négy nagy cégéből három is tarolt a közbeszerzéseken.

Hova tűnt 15 milliárd forint a magántőkealapból, amelyet Tiborczék alapkezelője menedzsel?

A Főnix Magántőkealapba 50 milliárd forint közpénzzel szállt be az állam, mégis titkolóznak.

A kormány idén is az álcivilekre önti a pénzt a Városi Civil Alapból – Németh Szilárd neve is feltűnik

A lista alapján az egyik legjobban támogatott civil nem más, mint a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője.

Vagyonkezelő céget alapított Mészáros Lőrinc egyik üzleti partnere

Lásztity Dusán ügyvéd nem árulta el, hogy a Citadel Invest tevékenysége összefügg-e gellérthegyi Citadellával, amelyet a felcsúti milliárdos egyik cége épít újjá.

Hűtlen kezelés is felmerülhet a politikusok perében

A Fővárosi Ítélőtábla szerint nem csupán a vádbeli hivatali visszaélés, hanem a jóval súlyosabban büntetendő hűtlen kezelés is felmerülhet Molnár Gyula és Lakos Imre volt szocialista, illetve szabad demokrata politikusok büntetőperében.

Lendvai: a Nagy Testvér országa készül

Lendvai Ildikó szerint jelenleg még szimbolikus törvényhozás folyik, de a háttérben már készül az új ország, a "Nagy Testvér" országa. "Központosítási és titkosítási törekvéseket látni az állami vagyongazdálkodás és az önkormányzatok működtetése terén" - jelentette ki. Lendvai Wieszt János ügyéről is beszélt.
Találatok: [8]  Oldalak:   1