language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Budapest Főváros VIII. kerület Önkormányzata (Józsefváros) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Pult alól. Hogyan árusították ki a lakásokat fideszes önkormányzatok Budapesten?

Miután kiderült, hogy a végrehajtók III. Richárdja, Schadl György fillérekért vásárolt össze önkormányzati lakásokat a fővárosban, a Fővárosi Közgyűlés eseti bizottságot hozott létre az ügy és az ilyesfajta gyakorlatok kivizsgálására. Mire jutottak eddig? Nem fogják elhinni: itt lakásokat is loptak!

Korrupciós pénzből szerezhetett meg Schadl György erzsébetvárosi bérlakásokat, ráadásul még válogathatott is

Ez derül ki a Niedermüller-bizottság zárójelentéséből.

PM: Vajna miatt nem osztanak lapot Kocsis Mátéék az új kártyatermeknek

A kártyatermek működésére vonatkozó szabályok szigorításáról döntött keddi, rendkívüli ülésén a józsefvárosi önkormányzat."Szinte egyáltalán nem nyílhat új kártyaterem Józsefvárosban" – írják az erről szóló közleményben. A PM szerint a szigorítással Andy Vajna kerületi kaszinójának konkurenciáját akarják kiszorítani a kerületből.

Ötmillió forintba kerültek a dadaista buszmegállók Józsefvárosban

5 millió forintot fizetett a Kocsis Máté által vezetett önkormányzat a tulajdonában lévő városfejlesztési cégnek valamiért, ami gyakorlatilag semmire sem jó, de buszmegállónak biztos nem. A kivitelező egy KRESZ-táblákat gyártó cég volt, és ez látszik is.

Közhelytár az Átlátszó átláthatósági javaslatcsomagja, mégis lenyomnák az önkormányzatok torkán

Az Átlátszó.hu és a K-Monitor átláthatósági rendelettervezetének sémájával kopogtatnak ellenzéki képviselők a jobboldali önkormányzatoknál, a politikusok a Soros György bőkezű támogatásait élvező szervezetek átláthatósági, korrupció elleni “mintaprogramját” akarják elfogadtatni a képviselőkkel – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Kocsis: Lusta és rosszindulatú emberek lassítják Józsefváros munkáját

A kíváncsiak. A lusták. A rosszindulatúak. Ebbe a három kategóriába sorolta Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere azokat az állampolgárokat, akik olyan adatokat szeretnének megtudni a hivataltól, amelyeket egyébként állampolgári joguk megtudni.

Apró gesztus a józsefvárosi jegyzőnek

Józsefváros jegyzője bérlakást kapott a szomszéd kerülettől, bő három éve. Rimán Edina ugyan csak március óta jegyző – jogi végzettség nélkül –, de még amíg alpolgármester volt vagy korábban városházi alkalmazott, akkor sem volt rászorulva az önkormányzat segítségére.
Találatok: [7]  Oldalak:   1