language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off
idegenforgalom highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [97]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Orbán barátjának gyerekei Orbán vejének volt üzlettársával tandemben nyertek milliárdos közbeszerzést

A Fejér-B.Á.L. Zrt. és a West Hungária Bau Kft. nyerte az Oroszlány melletti majki műemlékegyüttes felújítására kiírt közbeszerzést – írja a Klubrádió az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény alapján.

Nem tudni, mennyibe kerül a hódmezővásárhelyi diákok évi rendszeres erdélyi utazása

2016 óta minden érettségi előtt álló hódmezővásárhelyi tanuló többnapos erdélyi kirándulásra megy a Rákóczi Szövetség szervezésében. A diákok Csehétfalván szállnak meg, ahol a magyar állam támogatásával alakítottak ki egy tábort, és pont ebben a faluban van nyaralója a hódmezővásárhelyi Grezsa István miniszteri biztosnak is. De hiába kérdeztük, azt nem mondták meg az illetékesek, hogy mennyibe kerül a tanulók erdélyi utaztatása.

Titokban készül valami nagy dobásra Zánkán Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc cége, a Búzakalász 66 Felcsút Kft. nemrég vett olyan borászatokat, amelyeknek Zánkán is van telephelyük, de úgy tűnik, máris valami nagy dobásra készül, ráadásul titokban. A zánkai önkormányzat honlapján a szeptember 20-i ülés ismertetőjénél az áll, hogy pár napirendi pont után áttértek zárt ülésre, és úgy tárgyalták meg a maradék ügyeket.

Kipereltük és közzétesszük a felcsúti kisvasút uniós pályázatát

Tavaly nyáron kikértük az NGM-től a felcsúti kisvasút uniós pályázatát, de a minisztérium nem adta ki a dokumentációt, ezért pert indítottunk. Az első tárgyalás előtt néhány órával azonban az NGM átadta részünkre az iratanyagot. Most közzétesszük a 225 oldalas hatástanulmányt, amivel Mészáros Lőrinc focialapítványa 600 millió forint EU-s támogatást kért és kapott a kormánytól. A pályázó azzal számolt, hogy a projekt évi 1,5-2 millió forint veszteséget termel majd.

Elszálltak a vizes vb szállásköltségei

Kétszeres a szorzó a vizes világbajnokság szállásköltségeinél. Csaknem nettó hatmilliárd forintért szerződött budapesti, illetve balatonfüredi szállodákkal a sportrendezvényt szervező magyar cég. A Nemzetközi Úszószövetség vezetői, a FINA partnerei és a szponzorok mellett luxushotelt foglaltak a média egyes képviselőinek is. A szállásköltségeket eredetileg 2,8 milliárd forintra becsülték.

Mészáros Lőrinc alapítványa nem mondja meg, hányan utaztak eddig a felcsúti kisvasúton

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány azzal az indoklással tagadta meg az Átlátszó adatigénylését, hogy ők nem látnak el közfeladatot és nem kaptak pénzt a költségvetésből. A 600 millió forintos EU-támogatást azonban elfelejtették megemlíteni.

Veszettül titkolja a kormány a felcsúti kisvasút uniós pályázatában tett vállalásokat

Vajon milyen vállalásokat tett a kormány a felcsúti kisvasút 600 millió forintos uniós támogatásáért cserébe, és miért titkolják azokat? A Nemzetgazdasági Minisztérium az Átlátszó közadatigénylésére csak az EU-s projekteket összesítő kormányzati honlap linkjét küldte el válaszként, és a NAIH állásfoglalására sem reagált. Közben a kisvasút már csak hétvégente közlekedik.
Találatok: [97]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>