language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Átvilágítás: Úgy tűnnek el a tízmilliók Hegedűs Zsuzsa alapítványánál, mint mosásban a zoknik

Hegedűs Zsuzsa alapítványánál, a Minden Gyerek lakjon Jól!-nál tízmillió Forintok fogják magukat és eltűnnek. Az alapítványhoz 2010 óta közel 220 millió közpénzes támogatás érkezett. Az alapítvány a mai napig aktív, habár se postai úton, se vezetékes telefonon nem eléhető. A beszámolókat rendre késve adják le, amikben a megadott, tárgyévi költéseket (a magadott árakkal és darabszámokkal számolva) egyszerűen a végösszeg nem fedezheti.

Így mutyiznak Matolcsyék Balatonakarattyán

A beígért fejlesztések elmaradtak, a barátok viszont jól jártak az immár önálló Balatonakarattyán, ahol Matolcsy Gyöngyi a polgármester.

Felülről jött – A Fővárosi Közbeszerzési Kft. kudarca

Egyszerűbb, hatékonyabb, olcsóbb és korrupciótól mentes közbeszerzések lebonyolításáért hívták életre két éve a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-t. És hogy mi maradt a nagy ötletből? Folyamatosan csúszó közbeszerzések, veszteséges működés és több százmilliós adósság.

Kiment pár ház az ablakon

Rogán Antal belvárosi polgármesterkedésének a hagyatéka a piaci ár alatt értékesített volt önkormányzati ingatlanok sora. Utánajártunk, hogy a botrány elülte után mit kezdtek vele a Fideszhez vagy azok politikusaihoz közeli új tulajdonosok.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat tízmilliókkal támogatott egy alapítványt, amely tagja Lázár János felesége

Közben a miniszter szerint „állami és önkormányzati pénzektől teljesen függetlenül” működnek Lázárnéék.

Itt a dokumentum, amelynek aláírásával a Fidesz-kormány újra lepaktált Orbán legvállalhatatlanabb emberével

A minisztérium nehezen szánta rá magát, hogy megmutassák, mit írt alá Balog Zoltán és Farkas Flórián.

Bíróság kötelezi az V. kerületet, hogy kiadja az Aulich utcai lakás eltűnt szerződéseit

Itt találkozott Habony Árpád, Rogán Antal és Kertész Balázs.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>