Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
MATOLCSY VÉDELMÉBE VETTE AZ MNB KASTÉLYVÁSÁRLÁSÁT
A jegybankelnök szerint szükség van az üdülőként és oktatási központként használható kastélyra, amit jó áron szereztek meg, és még munkahelyeket is teremtenek vele.
Nagyon drágán vette meg az MNB az Eiffel Palace irodaházat
45,3 millió euró+áfáért vásárolta meg a jegybank az V. kerületi Eiffel Palace irodaházat – tudta meg az mfor.hu. A portál szerint – a július 31-i euró-forint árfolyamot alapul véve, a piaci becsléseknél többért, 14,1 milliárd forint+áfáért, vagyis 17,9 milliárdért vették meg az irodaházat. A piaci szakértők korábban 11-12 milliárdos vételárat becsültek.
Matolcsy 11-12 milliárd forintot is elverhetett
Matolcsy György nemcsak a magyar gazdasággal, de a magyar közvagyonnal is „unortodox” módon bánik az Együtt-PM szerint. Pápa Levente a pártszövetség gazdaságpolitikusa szerint Matolcsy a (415 millió forintba kerülő) tiszaroffi kastély megvásárlása után most épp egy eladhatatlanul drága irodaházat vetetett meg az Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) titokban, ismeretlen tulajdonosi hátterű offshore cégektől. Szerinte a Fidesz, amely 2010-ben még harcot hirdetett az „offshore lovagok” ellen, most éppen az ő érdekeiket kiszolgáló offshore apródot ültetett az MNB élére.
Luxusirodaházat is vett Matolcsy jegybankja
A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt hetekben a tiszaroffi kastélyszálló mellett megvette a főváros egyik legdrágább irodaházát is, az V. kerületben található, márciusban átadott Eiffel Palace-t. A jegybank akár 11-12 milliárdot is fizethetett az offshore cégek mögött rejtőző tulajdonosoknak - írja az Index.
Matolcsyt elszámoltatnák a kastélyvásárlásról
A DK szeretné megtudni, milyen forrásból fizette ki az MNB a 680 milliósra becsült tiszaroffi kúriát, illetve Matolcsy Györgynek van-e bármi köze a kúria tulajdonosához vagy az ingatlan közvetítésével megbízott csoporthoz.
Képviselői összeférhetetlenség és képviselői jogállás IV. - Alkotói szabadság
Összeférhetetlen, azaz törvénytelen pozíciókat tartott fenn több országgyűlési képviselő tavaly - ez derül ki számos 2006-os vagyonnyilatkozatból.
Bernáth Ildikó
Czomba Sándor
Dancsó József
dr. Nagy Imre (MSZP-Heves)
Gál J. Zoltán
Járvás István
Kárpáti Tibor
Karsai József
Kiss Ferenc
Matolcsy György
Nógrádi Zoltán
Semjén Zsolt
Szabó Lajos
Tóth József (Polgár)
Dél-alföldi Agrárlogisztikai Centrum
Erste Bank
GJZ Bt.
HVB Bank
Jászapáti 2000 Zrt.
Közlekedési Biztosító Egyesület
Magyar Turizmus Zrt.
Miniszterelnöki Hivatal (MEH)
Mórakert Értékesítő Szövetkezet
OTP Bank Nyrt.
Parlament
Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet
Zala Volán
állami / önkormányzati vállalat
átláthatóság
EU
juttatás
magánokirat-hamisítás
NFT
összeférhetetlenség
támogatás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat