language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>

A korrupció megállíthatatlanul terjed

Az Európai Unió és a civil szervezetek figyelmeztetései ellenére, évről évre romlik Magyarország korrupciós indexe. A „könnyen jött” uniós pénzek táptalaján gombamód szaporodnak el a közbeszerzésekben tetten érhető csalások, túlárazások, célzott pályázatok. Különösen sokat rontott a helyzeten, hogy az utóbbi években a kormány nem fékezte le a korrupciót, hanem intézkedéseivel elfogadottá tette azt.

Kétes hírű uradalom

Egyre több a kérdőjel a kormányfő apjához köthető hatvanpusztai majorság körül. A 13 hektáros területet elviekben Mészáros Lőrinc bérli, ám sokakban felmerült a gyanú: valójában Orbán Viktor családja használhatja az egykori Habsburg-birtokot. Elsőként Ferenczi Krisztina néhai oknyomozó újságíró írta le a vélt és valós összefüggéseket. Most a major Orbán kutyája kapcsán került elő.

Nárcisz, Orbán Viktor és az egykori Habsburg-major

Minden egy titokzatos ebbel kezdődött - vagy folytatódott. Orbán Viktor február 24-én rakta fel a Facebookra azt a képet, amelyen ő maga látható, amint magához öleli Nárciszt, a család kuvaszát - néhány nappal azután, hogy az állatvédelmi törvény szigorításáért tüntetett szokatlanul nagyszámú, több ezer állatvédő a Parlament előtt. A kép alá a kormányfő azt írta: „Nárcisz és én is egyetértünk az állatvédők céljaival”.

LMP: ez maga a lopás

Bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el az LMP szerint Magyarországon az uniós forrásokat. A párt antikorrupciós képviselője Lázár János kormányinfójához hasonló sajtótájékoztató-sorozatot indított, amelyen a kormánypártokhoz köthető korrupciós ügyek bemutatását ígéri.

Bombaüzlet - Újabb milliárdok a kézilabdának

Alighanem bombaüzletet kötött a honi kézilabda-szövetség, amely a Szerencsejáték Zrt-nek értékesítette a 14 férfi és 12 női profi klub szabadon maradt reklám- és marketingjogait. Nem is akármennyiért, hiszen, ahogy azt Kocsis Máté sportági elnök a keddi sajtótájékoztatón elárulta, a tavaly decemberben aláírt megállapodás idényenként 3 milliárd, 259 millió forintos bevételt jelent.

Fittyet hány a szabályokra Mészáros

Az állami termőföldek árverezésének félidejében már eddig is több földet vett Mészáros Lőrinc, mint amennyit a törvény bárkinek megenged birtokolni. A 300 hektárt jóval túllépve, 400 hektáros területet tudhat magáénak a miniszterelnök barátja - értesült az RTL Klub.

Sokba került Tőkés a magyar költségvetésnek

Alighanem minden idők legköltségesebb magyar pártalapítása volt az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítása, a kísérlet politikai csőddel végződött Romániában. A Tőkés László számára létrehozott formáció mögül mára ki is vonult az egykori mentor, az Orbán-kormány. Öt év alatt azonban több mint 4 millió eurót pumpált az erdélyi - úgynevezett - Demokrácia Központokba, hivatalosan a könnyített honosítás folyamatában végzett munkáért.

Oligarchák politikai hátszéllel

A tavalyi makrogazdasági eredmények ellenére a magyar gazdaság egyre inkább lemarad a térség többi országától, működése az uniós támogatásoktól függ. Ilyen helyzetben még lehangolóbb, hogy a terület tavalyi évét meghatározó személyiségek közt alig találni olyat, aki valódi teljesítménnyel érdemelte ki a figyelmet. Többnyire olyan oligarchákról kell beszélni, akiket a politikai hátszél röpített magasba.
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  8 9 10 11 12 13 14 15 16 17   >  >>