Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Heti abszurd: Csalóka napfény
Ránéz az ember Szijjártó Péter fényképére, és azt gondolja: nocsak! Itt egy fiatalember (jó, azért néhányszor átment rajta a retusprogram), aki sziklaszilárd hittel, elszántan és tántoríthatatlanul tekint a jövőbe. Még nincs 36 éves, eddigi egyetlen munkahelye a Fidesz. Állítólag ő Magyarország 38. legbefolyásosabb személye. Ja, és most már külgazdasági és külügyminiszter is. Azért ez már valami, nem? Vagy legalábbis így vélekedne az, aki a Marsról jönne, és Szijjártó Péterről a Wikipédián és a Kormányportálon kutakodva próbálna összerakni egy képet. De mit szóljunk mi – akik ismerjük – az új miniszterhez? Megítéléséhez bőven elegendő ennek az egy hétnek, Szijjártó nagy hetének összefoglalása.
A Jobbik kikéri Szíjjártó vagyonnyilatkozatát
A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt.
Lecsaptak a pártok Szijjártó házára
Vagyonosodási vizsgálatot követel az Együtt-PM és a Jobbik is, míg a Demokratikus Koalíció a külügyminiszter visszahívására szólította fel a miniszterelnököt.
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó ellen az Együtt-PM
A vagyonnyilatkozati eljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményez az Együtt-PM Szijjártó Péter ellen.
Együtt a Szijjártó vagyon nyomában
Nem akarják elhinni, hogy a külügyminiszter-jelölt többet tesz félre, mint amennyit keres.
"Ha fideszes vagy, bármit megtehetsz, kimosnak téged"
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter ellen az Együtt-PM. A pártszövetség minden jogi lehetőséget meg fog ragadni, hogy kiderüljön, hogyan váltak Krőzussá a fideszes politikusok.
Kispályás a nagyok között - Szijjártó átment, mint kés a vajban
Szép kilátások… Miközben a volt amerikai elnök hatalommániás és pénzéhes politikusnak nevezi a magyar miniszterelnököt, Németországban arról beszélnek, hogy a magyar kormány az európai alapértékeket kérdőjelezi meg, újdonsült barátunknál, Oroszországban pedig egy Putyin elnökhöz kötődő szervezet a nácizmus népszerűsítésével vádolja hazánkat. Mindehhez szorosan kapcsolódik a tegnapi történés: mint kés a vajban, úgy ment át a parlamenti meghallgatásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt, aki szerdától képviseli hivatalosan is Magyarországot a világban. Szijjártó a diplomáciát a pénzszerzés célja mögé sorolta, és még arra is büszke volt, hogy egy ellenzéki képviselő Orbán Viktor janicsárjának nevezte.
Államtitkárokra tüzelt ma esti Híradójában az RTL Klub
Az államtitkárok most nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból mazsolázott szerda esti Híradójában az RTL Klub.
Papcsák megüzente, hogy adózott a 160 milliója után
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem jutott előrébb a Simon-ügyben, viszont Szijjártó Péter vagyonszaporulatának vizsgálatát gyorsan befejezte, és Papcsák is megnyugtató válaszokat adott.
Szijjártó nyílt kártyákkal játszik vagyonügyben
Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnökét meggyőzték a Szijjártó Péter fideszes képviselő által küldött banki igazolások, és ezek megtekintését a testület hétfői ülésén lehetővé teszi a bizottság tagjainak.