language

Lapok:

Helyek:

Budapest highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Furcsa ingatlanügyek: Új rendelet a Várban

Aznap tette közzé a képviselők számára a Budavári Önkormányzat az új lakásrendelet-tervezetét, amikor a Fővárosi Főügyészség az ATV Híradójának megerősítette, hogy nyomoznak a lakás-bérbeadások ügyében. A Párbeszéd képviselője szerint az új lakásrendelet nem ad megnyugtató válaszokat a korábban is problémás kérdésekre. A Várban nem csak maga a polgármester, hanem több, kormányközeli személy is kedvezményesen bérel önkormányzati lakást.

Az LMP feljelentést tett a Hold utcai vásárcsarnok felújításával kapcsolatban

Az LMP feljelentést tett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt a Hold utcai vásárcsarnok felújításával kapcsolatban - közölte Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel.

Hová tűntek Zugló milliárdjai?

Eltűnt pénzekről, nyilvánosságról, közbeszerzésekről és a polgármesteri WC-ről is vitatkozott a XIV. kerület jelenlegi és volt polgármestere az ATV Hírvitában. Karácsony közölte: feljelentést is fog tenni bizonyos ügyekben.

Juhász: tízmilliárdos kár keletkezett a belvárosi ingatlaneladások során

Minimum tízmilliárd forintos kár keletkezett 2008-tól a Belvárosban az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésekor - mondta Juhász Péter, az Együtt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Belváros: Juhász nem ért az önkormányzat működéséhez

Az V. kerületi önkormányzat hangsúlyozza: minden ingatlaneladáskor a szabályoknak megfelelően járt el, ezért készült minden ingatlan eladása kapcsán szakértői elemzés és értékbecslés is, Juhász Péter, az Együtt alelnöke pedig "a két dokumentumban szereplő adatokat mossa össze".

Súlyos ügyészi kritika a belvárosi ingatlanügyben

Mint arról beszámoltunk, a Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a belvárosi ingatlanbotrány ügyében. A nyomozás elrendeléséről szóló, az Átlátszón nyilvánosságra hozott dokumentum tanúsága szerint az ügyészség indokolásában súlyos kritikát gyakorolt a nyomozást első körben megtagadó Nemzeti Nyomozó Iroda fölött.

Nyomozást rendeltek el a belvárosi ingatlanügyben

Hatályon kívül helyezte a rendőrség nyomozást elutasító határozatát és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség Juhász Péter belvárosi ingatlanértékesítések miatt tett feljelentése alapján - ezt az ellenzéki politikus közölte hétfőn az MTI-vel.

Hiszékeny Dezső ártatlannak vallotta magát

Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen, vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

Juhász: közös érdek, hogy ne rabolják szét az országot

Mindannyiunk közös érdeke, hogy ne rabolja szét a kormány az országot, ezért tüntetnek vasárnap a fővárosban – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Juhász szerint az V. kerület kifizetőhely, az önkormányzat cáfol

Juhász Péter szerint az V. kerületi önkormányzat cégeinek felügyelőbizottságai "nettó fideszes kifizetőhelyként működnek". A belvárosi önkormányzat szerint Juhásznak a saját háza táján kellene körülnéznie.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>