language

Lapok:

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [57]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Kun-Mediátor: az Épkar Zrt. finanszírozhatta a Jobbikot

A Jobbik egykori szentendrei elnöke az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta: azért kellett távoznia pártjából, mert bírálta a Kun-Mediátor üggyel is összefüggésbe hozott Épkar Zrt.-t., amely szerinte a szegedi Jobbik kampányát is támogatta.

Szent-Iványi: a kormány bizonyos dolgokat elismert Brüsszel felé

Tavaly áprilisban volt az auditálási vizsgálat az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatban, most jutott el a bizottság addig, hogy határozatott hozott, ez beszél részleges felfüggesztésről, addig, amíg nem korrigálja a magyar kormány a kifogásokat – ezt Szent-Iványi István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Kezdeményezték a Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolását

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken visszavonta a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. (Quaestor Értékpapír Zrt.) tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte annak felszámolását - közölte a jegybank.

Brókerbotrány: az MSZP szabályozná az önkormányzati befektetéseket

Módosítsák úgy az önkormányzati törvényt, hogy a települések csak garantált papírokba fektethessenek a pénzt - kezdeményezte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fábry Béla, a szocialista párt fóti választókerületi elnöke.

A Nyírfa-ügytől a Quaestor-botrányig

A Hetek által megkeresett rendőrségi és titkosszolgálati szakemberek szerint azért folyhattak a hatóságok orra előtt a brókerbotrányban megismertekhez hasonló bűncselekmények, mert az elmúlt 25 évben teljesen demoralizálódott az érdemi gazdaságvédelmi felderítés.

Quaestor-ügy: ma érkezik a Fidesz javaslata, 73-an buknának pénzt

A Fidesz-frakció legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.

Százmilliókat csaltak ki Széchenyi Kártyával

Hamis számlák, manipulált banki papírok, stróman ügyvezetők - csaknem félmilliárd forintot csalt el egy Széchenyi Kártyával trükköző bűnszervezet. A vezetőjük egy 48 éves debreceni nő volt, akit ha bűnösnek találnak, akár 20 évig is rács mögött maradhat.
Találatok: [57]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>