language

Lapok:

Kulcsszavak:

közérdekű bejelentés (whistleblowing) highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2

Ezermilliárdos áfacsalás: hivatali visszaélés, adócsalás és csalás gyanúja is felmerült

A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek.

Barátilag vigyázunk Horváth Andrásra

Az olajszőkítés a rendszerváltás hírhedt, agyonbeszélt, de soha fel- és el nem számolt ügye. Nyolcvanöt évre titkosították. Kulcsfigurája Karancsi Tibor, aki azért került most újra a sajtó nyilvánossága elé, mert az olajozáshoz hasonló volumenű csalási ügyről számolt be a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András.

Házkutatást tartottak a NAV-botrány kirobbantójánál

Házkutatást tartottak a rendőrök Horváth Andrásnál. Minden iratot, köztük az ominózus zöld dossziéját is elvitték, valamint a számítógépe merevlemezét. Azt mondja, semmiről sem volt másolata.
Találatok: [20]  Oldalak:   <<  <  1 2