language

Helyek:

Bács-Kiskun megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [478]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Újabb gyanúsítottak kerültek elő az egyik legszövevényesebb magyar bűnügyben

Két szegedi ortopéd szakorvos, egy szolnoki reumatológus és egy kecskeméti üzletkötő is érintett a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben. A gyanúsítottakat a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fogták el és hallgatták ki.

Kalocsai elkerülő: utakat adnak át az államnak, a fideszes polgármester korábban az ellenkezőjét ígérte

„Az önkormányzat felkéri az Államot, hogy az elfogadott koncepcióterv alapján tervezze meg és építse meg az átvezető utat és a hozzá tartozó parkolókat. Tehát nem akarunk vagyont átadni és nem akarunk vagyonkezelői jogot sem létesíteni!” – írta határozati javaslatában Kalocsa fideszes polgármestere. Majd a jegyzőkönyv szerint már nem ez történt, egy módosítás után. Filvig Gézát és a jegyzőt is hiába kérdeztük.

Feljelentésig jutott a Kiskunhalasi Református Egyházközség ügye

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal előtt van már a Kiskunhalasi Református Egyházközség ügye, a hírek szerint ugyanis nem arra használt fel több tízmillió forintot, mint amire kapta.

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

„Bazdmeg, valahol laknom kell” – mondta Bácsszőlős fideszes polgármestere, aki beköltözött az uniós pénzből

Hadházy bejegyzése szerint Bácsszőlősön 45 millió forint uniós pénzből újították fel a rendelőt és az orvosi szolgálati lakást. A faluban nincs orvos, rendelésre csak kétszer két órában jár át egy orvos 8 kilométerről. Hadházy azt írja, ezért „a fideszes polgi így úgy gondolta, a legjobb, ha ő illegálisan beköltözik a felújított kecóba”.

Fantomokkal taózó. Hamis igazolásokkal szerzett sporttámogatás

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és többrendbeli személyes adattal való visszaéléssel vádolják egy kecskeméti kézilabdaklub szakmai vezetőjét és két beosztottját. Egyikük az országos szövetség területi szakfelügyelője is. 107 hamis igazolást gyártottak az érintettek tudta nélkül.

Népszava: Novák kitüntetett egy református lelkészt, aki 62 millió forinttól fosztott meg egy iskolát

Saját működésére fordított 62 millió forintot a kitüntettett lelkész által vezetett egyházközség, pedig azt egy iskola működtetésére kapták.

Szállodákba fektet a magyar katolikus egyház, az állam meg pénzeli

A Magyar Katolikus Egyház több egyházmegyéje és rendje indított szállodaberuházást az elmúlt években, méghozzá állami pénzből

Csak 8 hónappal az átadása után kezdték az 5 milliárdos járványkórház mentőbeállóját építeni

Újabb részlet a K-Monitor által kiperelt Covid-beszerzésekből: a kiskunhalasi mobil járványkórház állagmegóvására és mentőbeállójára 2020 decemberében 335 millió forintért szerződött az állam a kormányközeli WHB-val. Akkor, amikor már javában zajlott benne a betegellátás, és három hónappal azután, hogy az illetékes minisztérium hazugságnak nevezte azokat a híreket, melyek az intézmény rossz fűtéséről szóltak.
Találatok: [478]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>