Személyek: |
|
Lapok: |
Népszava
Orbánt kérdezze Sukoróról Budai
Ha a Sukoró-ügyben további részletek érdeklik a miniszterelnöki megbízottat, érdeklődjön Orbán Viktornál, hiszen a kormányfő nemcsak a közelmúltban tervezett újabb találkozót a King's City kaszinóberuházás befektetőjével, de korábban, Fidesz-elnökként kétszer is tárgyalt Ronald S. Lauder üzletemberrel - reagált az MSZP Budai Gyula miniszterelnöki megbízott kijelentéseire.
Sukoró: célba vették Gyurcsányt és Bajnait
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőket igyekszik célba venni a Fidesz a Sukoró-üggyel, az Orbán-kormány elszámoltatási "zászlóshajójával".
Oszkó és Veres jogi úton vághat vissza a vádakra
Név nélkül említve, de összetéveszthetetlenül nekiment a két legutóbbi pénzügyminiszternek Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Ezen ismertették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tavalyi tevékenységéről szóló jelentést.
Sukoró-ügy: Tátraiék kihallgatása csak a jéghegy csúcsa
A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula azt vélelmezi, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császy Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.
Fidesz-MSZP szájkarate Sukoró-ügyben
Áll az ellene indított perek elé Budai Gyula, aki fenntartja, hogy a Sukoró-ügyben tett ügyészségi vallomásukban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfők "nem a valóságnak megfelelően mondtak el mindent".
Beindul a hajtóvadászat
Ma adja át állítólagos bizonyítékait a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének Budai Gyula, a "gyanús földügyek" miniszterelnöki megbízottja.
Nyilvános Bajnai sukorói vallomása!
Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a kormányfő kabinetje csütörtökön.