language

Intézmények:

Balabo Kft. highlight_off

Személyek:

Holovits Huba highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Harmadszor is zöld utat adott a kormányhivatal a balatonföldvári „strandkikötőnek”

A helyi civil szervezet ezért újra bírósághoz fordul, de vizsgálódik az alapvető jogok biztosa is.

Balatonfödvár polgármestere: Nem látok esélyt arra, hogy mégsem épülne meg az e-kikötő

Hogyan foglalnak teret a NER-közeli körök a Balatonnál, esetenként bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva? A Narancs.hu most induló cikksorozatában néhány eset felvillantása mellett a nagy nyomulás hátterével, módszereivel foglalkozunk, arra keresve a választ: hogyan jutottunk el a máig, amikor már-már a NER maga a törvény. Az első részben a balatonföldvári e-kikötő kapcsán Holovits Huba polgármesterrel olvashatnak interjút. A kisváros fideszes vezetője szerint ha valakinek nem tetszett volna a Nyugati strandon készülő projekt, kezdeményezhetett volna helyi népszavazást, de ez nem történt meg.

Mégis folytatják a sokak által utált balatoni kikötő építését

Úgy nézett ki, hogy a helyi civileknek sikerül megakasztaniuk a balatonföldvári Nyugati strand szinte kellős közepébe tervezett - és már építés alatt álló – kikötőt, ám most a város vezetője azt mondta, hogy az építkezés felfüggesztésére semmi okuk. Szerinte „mindössze” jogtechnikai, másrészt eljárásjogi hiányosságokat talált a Pécsi Törvényszék a balatonföldvári kikötő építésénél.

Egyelőre nem kezdik el a balatonföldvári e-kikötő építését

A balatonföldvári e-vitorláskikötő továbbra is rendelkezik az építés elkezdéséhez szükséges engedélyekkel, de csak akkor kezdik el az építését, ha az eljárás körül minden tisztázódik - állítja a beruházó.

Balatonföldváron a „mosolygók torpedózták meg" a vitorláskikötőt

Egy kis helyi civil szervezet ment szembe a befektetőkkel és az egyik földvári strand kellős közepére tervezett vitorláskikötő építését támogató helyi önkormányzattal és a hatóságokkal. Sikerrel jártak.
Találatok: [5]  Oldalak:   1