language

Kulcsszavak:

Balaton-sztorik highlight_off
pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapott

Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

Badacsonyban a járvány alatt megcsinálták a strandbüfé-monopóliumot

A badacsonytomaji alpolgármester azt állítja, semmi köze sincs ahhoz, hogy az a cég, amelyből pár hónappal korábban kilépett, megszerezte a városi strand önkormányzati tulajdonú vendéglátóhelyeit. Az biztos, hogy kiírták, átírták, visszavonták a pályázatot, mígnem végül eredményt hirdettek.

Mészáros Lőrinc nagyot kaszált a rászorulók nyaraltatásán

Az Erzsébet-program elmúlt nyolc évében másfél millió ember jutott ebben a keretben pihenési lehetőséghez. A nyaraló családok, a nyugdíjasok és a gyerekek mellett van még egy nyertese az Erzsébet-programnak: Orbán Viktor miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc, akinek a program évről évre hatalmas megrendeléseket jelent.

Szobánként 77 millió forint közpénzt kap három magyar szupergazdag közös szállodája

Csányi, Hernádi és Garancsi összesen 11,5 milliárdot kaptak, hogy piaci alapon nem működő hotelt építsenek az egyik legkülönlegesebb fekvésű magyar ingatlanon.

Nem engedte a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy Fonyód fizetőssé tegye két szabadstrandját

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, szabadstrand-támogatásból felújított strandokat szeretett volna Fonyód fideszes polgármestere fizetőssé tenni. Hidvégi József ötlete viszont úgy tűnik nem tetszett a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, a korábbi fejlesztésre forrást biztosító MTÜ ugyanis nem járult hozzá a fizetős beléptetéshez.

Napok alatt szórtak szét tízmilliárdokat a NER bennfentes húzóemberei között

Az állam a szállodaépítési és -felújítási költségek felét kifizeti a milliárdosok cégeinek. A pályázatra csak a jól értesültek tudtak időben jelentkezni. A turisztikai ügynökség a családok támogatásáról beszél, holott Mészáros Lőrinc hoteljei a 17 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatással egy időben több száz embert rúgtak ki.

Szabadstrand-támogatásból felújították, most fizetőssé tették a vízparti területeket

A Magyar Turisztikai Ügynökség csaknem 3 milliárd forintos fejlesztési keretet kapott tavaly az államtól a balatoni szabadstrandok fejlesztésére. Fonyód ügyesen pályázott, öt szabadstrandjára összesen 450 millió forint támogatást kapott az MTÜ-től, az idei szezonra viszont a Bélatelepi és a Városi strandot is fizetőssé tette az önkormányzat.

83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsiék is nagyot szakítottak

Közzétették a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat nyerteseinek névsorát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott ki, túlnyomórészt a NER-hez kötődő vállalkozóknak.

Közpénzből tatarozhatják ki Mészáros Lőrinc szállodáit és kempingjeit

Ha minden jól megy, akkor a héten megkaphatja a vissza nem térítendő állami támogatást a Hunguest Hotels, így Mészáros Lőrinc közpénzből újíthatja fel a lerobbant szállodáit. Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. A rendelkezésre bocsátott forrásból még ebben a hónapban 5 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a balatoni kempingek fejlesztésére. Még ezen a héten 85 milliárd forint összegű támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására. Mindez azt is jelentheti, hogy ha minden jól megy, akkor az adófizetők pénzéből tatarozhatják ki Mészáros Lőrinc, volt felcsúti polgármester elhasználódott szállodaláncát és balatoni kempingjeit.

A turisztikai ügynökség továbbra is titokban osztja a közpénzt

Kisvonatot szerzett be egy balatonboglári vállalkozó, és megújult a város kalandparkja is. Egy birtokunkba került dokumentum szerint a vállalkozó a két projektre 100 millió forintot egyedi támogatást kért a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. Úgy tűnik, hogy meg is kapta, de ennek az ügynökség oldalán ennek azóta sincs nyoma.
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>