A Délkelet-európai Médiafórum című nemzetközi újságíró-konferencia nyitó napján szó volt média és politika közös felelősségéről, az oknyomozó újságírás jövőjéről és a Wikileaksről is.
Ha kell, az illetékes szaktárca perek keretében tisztázza, mennyibe kerültek valójában a PPP beruházások. A cél az, hogy az állam megszabaduljon az indokolatlan fizetési kötelezettségektől.
Nem örül, hogy a MAKSZ rajtuk keresztül akarta demonstrálni, hogyan nem szabad tendereztetni, miközben ők éppen mindent a szövetség ajánlása alapján intéztek – mondja Ficzere Ferenc, a vállalat regionális kommunikációs igazgatója.
A whistleblowinggal foglalkozó összeállításunkban minden hónapban szakértők válaszolnak a K-Monitor, illetve olvasóink kérdéseire. Sorozatunk hetedik részében dr. Simon Évát, a TASZ politikai szabadságjogok programvezetőjét kérdeztük nyilvánosságról, sajtószabadságról és személyiségi jogokról.
A kormány az ügyészség megerősítésével harcolna a korrupció ellen; ez a hvg.hu által megkérdezett közgazdász szakértő szerint szükséges, de messze nem elégséges lépés.
Ha az ellenzéknek igaza van, a rendőrség, illetve az újonnan létrejövő Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ Pintér Sándor belügyminiszter magánhadserege lesz.
A Wikileaks portál legutóbbi kiszivárogtatásairól is szó lesz december 2-án annak a budapesti regionális médiakonferenciának a nyitónapján, amelyen külföldi és hazai jogi szakértők és újságírók tekintik át az információszabadság helyzetét a poszt-kommunista országokban.