Lapok: |
Papcsák nem lát bele, miből lett 160 milliója
Papcsák Ferenc volt tavaly a legjobban kereső képviselő, a legnagyobb bevétele az ügyvédi irodájából származott. Az ügyvédi irodák gazdálkodásáról szinte semmit sem lehet tudni, az átláthatóságot rontja az is, hogy a közszférának az ügyvédi munkákat 2010 óta nem is kell közbeszereztetnie.
Korrupcióellenes kormánytisztviselőket avattak
A korrupciós kockázatok feltárása és a „közigazgatás integritásának megerősítése” lesz a feladata azoknak a kormánytisztviselőknek, akik pénteken vették át tanácsadói oklevelüket Budapesten.
325 milliárdot spórolhattunk volna
A közbeszerzésekre fordított kiadás 20-25 százalékát megspórolhatnánk a korrupció kiiktatásával, tehát 2012-ben akár 325 milliárd forintot spórolhattunk volna – hangzott el azon a konferencián, melyet a Transparency szervezett a civil ellenőrzés szerepéről a közbeszerzésekben.
Így üldözné az áfacsalókat a NAV
A NAV egyik vezetője nemrég azt mondta, az elektronikus számlázás bevezetése sokat lendíthetne az áfacsalások elleni harcon. Az adóhatóságnál tényleg felmerült valamiféle reform, de az adószakértő szerint ez aligha oldja meg az áfacsalás-ügyet. De akkor mi jelenthet megoldást?
Vádemelés a Dataplex-ügyben
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a MÁV Informatika Kft. volt vezérigazgatója ellen - közölte a főügyészség szóvivője szombaton az MTI-vel.
Vesztegetésért elfogott felszámoló cége is nyert
Alaposan újraosztotta a bírósági felszámolást végző cégek piacát a Közigazgatási Igazságügyi Hivatal pályázata: csak az eddigi cégek fele került fel a névjegyzékre, a sok munkát, de biztos megélhetést jelentő üzletbe 74 új cég vághat bele.
Vágó Gábor Rambóként nyomoz
Közösen tartott sajtótájékoztatót Vágó Gábor LMP-s képviselő és Horváth András, a NAV-botrányt robbantó volt adóellenőr. Vágó szerint a hatalom nem hajlandó érdemi ellenőrzést indítani az évi ezermilliárd forintos áfacsalási vádak ügyében, ezért
Poljine, a korrupció szimbóluma
Az elmúlt években egyre több politikus épít magának villát a Szarajevótól északra levő elővárosban, Poljinében. Több korrupciós botrány is fűződik ezekhez a vásárlásokhoz, az elégedetlen tömegek szemében pedig a korrupció egyik jelképévé vált Poljine.
Szemét lett a stadion-beléptetőkapukból
Az elmúlt 12 év legjobban sikerült kótyavetyéje megtisztelő címet minden bizonnyal a 2002-es stadionbeléptetőkapu-beszerzés érdemelheti ki. A négymilliárd forintért megvásárolt rendszer értékesíthető részén 51 millió forintért sikerült túladni, a maradék pedig a szeméttelepre került, elektronikai hulladékként.
Simon Gábor ma is kihagyta a mentelmi bizottságot
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese hétfő után szerdán sem jelent meg az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága előtt.