language

Személyek:

Bánki Erik highlight_off

Intézmények:

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata highlight_off

Bánki Erik

Bánki Erik (Szekszárd, 1970. május 26. –) magyar politikus, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tagja, országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

1989-ben belépett a Fideszbe, egyik alapítója lett a párt mohácsi csoportjának. 1995-98 között a Harkányi Gyógyfürdő zrt. felügyelőbizottságának majd igazgatóságának tagja. 1998. június 18. és 2012. június 18. között és 2014 májusától országgyűlési képviselő. 2006-tól az országgyűlés Sport- és Turizmus bizottságának az elnöke. Közben két évig 2012-től 2014-ig az Európai Parlament képviselője volt. 2016. március 1-jén az országgyűlés elfogadta az általa benyújtott törvénymódosítást, amely kivette a Magyar Nemzeti Bank alapítványait a köztulajdonból, így 250 milliárd Ft közvagyon sorsa vált ellenőrizhetetlenné. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a törvény ebben a formában nem összeegyeztethető az Alaptörvénnyel. A gazdasági bizottság elnökeként 2017-ben mivel megtagadta a válaszadást a TI Magyarország által a letelepedési kötvényeket forgalmazó közvetítő vállalkozásokkal kapcsolatos közérdekűadat-igénylésre, ezért a szervezet pert indított a gazdasági bizottság ellen. A Fővárosi Törvényszék ítélete (2017. január 19.) alapján köteles lett volna az adatokat kiadni, erre azonban később sem volt hajlandó. Három hónap múltán is csak egyetlen ilyen vállalkozásét.

Bánkinak a vagyonnyilatkozata szerint van egy németországi cége, aminek az ügyvezetője egy olyan ember, aki magyar cégeivel rendszeres nyertese a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közbeszerzéseinek. De ebből a cégből Bánkinak a nyilatkozata szerint nincs feltüntetett jövedelme. A vagyonnyilatkozatban feltüntetettek és Bánki korábbi üzleti tevékenysége más esetekben is aránytalanságokat mutat.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Felmentették a vádlottakat, de fellebbez az ügyész a pécsi buszbeszerzés ügyében

Nyolc év után ítéletet hirdettek ma a Kaposvári Törvényszéken a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Az ügyészség szerint “korrupciós jellegű" ügynek minősített eset a pécsi Tüke Busz 2015-ös buszbeszerzése miatt indult. A Kaposvári Törvényszék mai döntése szerint azonban bizonyíthatóan nem történt bűncselekmény, ezért felmentették a négyből még állva maradt két vádlottat. Az ügyben Fideszes képviselőket is meghallgatott a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

Közel egymillió euró – érdekes fordulatok a pécsi buszbotrány bírósági tárgyalásán

Titokzatos offshore cég thaiföldi bankszámlája, 900 ezer euróval kitömött bőrönd fél Európán végigcipelve, no és néhány, bíróság által megszólított fideszes politikus. A Volvo-gate néven elhíresült ügyben az utolsó előtti tárgyalást tartották ma a Kaposvári Törvényszéken. Ítélet a jövő hónapban várható.

Pécsi buszper: egyre valószínűbb, hogy a valódi főszereplők megússzák

Újabb vádlott meghallgatásával folytatódott volna a pécsi buszper tárgyalása Kaposváron kedden. A büntetőeljárás holland vádlottja, Siebe P. távol maradt, a férfi lemondott a tárgyalásról való jogáról, és írásban küldte el vallomását a Kaposvári Törvényszékre. A bíró által felolvasott vallomás több ponton abszurd volt.

Fideszes idézések a pécsi buszügyben

A Kaposvári Törvényszék több kormánypárti politikust is beidéz a botrányos pécsi buszvásárlás nyomán indult perre. Csizi Péter volt alpolgármestert és a korábbi városvezetőt, Páva Zsoltot már biztos behívják, Bánki Erikről később döntenek. Tegnap folytatódott a – vádirat szerint 700 millió forintos kárt okozó – pécsi buszbeszerzés büntetőügye a Kaposvári Törvényszéken.

Utaslistával bizonyítanák a pécsi buszperben, kik a valódi felelősök

A 2015-ös pécsi buszvásárlás miatt indult büntetőügy elsőrendű vádlottja szerint valójában nem ő, hanem fideszes nagymenők döntöttek arról, hogy Pécs városa 3,5 milliárd forintért vásárolta meg azt a buszflottát, amelyet néhány hónappal korábban még 2,9 milliárdért árultak. Állítását Hollandiába tartó repülőgépek utaslistájával támasztaná alá, szerinte ugyanis ezek azt bizonyítják, hogy kormánypárti politikusok is kijártak tárgyalni az üzletről. A Magyar Hang megismerte a bíróság által megküldött utaslisták tartalmát, azokon pedig Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, valamint Csizi Péter volt alpolgármester neve is szerepel. Bánki megkeresésünkre tagadta a vádat, Csizi nem reagált.

Mindössze 120 millió volt a pécsi hotel ára, de az eladónak semmi nem jutott

Zárolták a vagyonát egy pécsi ügyvédnek. A korábbi városvezetés által eladott hotel vételárát pedig keresik a nyomozók.

Egymilliárdos pécsi Volvo-gate, IV. rész – A politikai kapcsolat

Bánki Erik és Csizi Péter (akkori) fideszes országgyűlési képviselők neve rendre felmerült az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb baranyai korrupciós botránya, a 2015-ös pécsi buszbeszerzés, elhíresült neve szerint a Volvo-gate kapcsán. Az európai parlamenti választások előtti kampányban a Momentum nem csak őket, de egy harmadik szereplőt is megemlített név szerint a Volvo-üggyel összefüggésben. Feltételezett szerepükről azonban most szót ejtünk, miután álláspontunk szerint közügyről, és közpénzt érintő milliárdos korrupciós ügyről van szó.

Egymilliárdos pécsi Volvo-gate, III. rész – A banki hitel

Legújabb írásunkban, azaz a harmadik részben megírjuk, hogy a nyomozás a végéhez közeledik, illetve a nagy kirakós egy, eddig részletesen általunk sem tárgyalt epizódjára, a Tüke Busz Zrt. hitelfelvételére mutatunk rá. Annak jelentősége felett eddig vagy elsikkadtak az ügyről beszámoló médiumok, avagy nem ismerték pontosan a részleteket. Márpedig ez az ügylet nem csak szokványos nem volt, de szabályos sem. Habár a hitelező bank ennek ellenkezőjét állítja, és a pécsi közgyűlés kormánypárti többsége is megszavazta az ügyletet. Ami azért is érdekes, mert a pécsiek számára előnyösnek nem mondható tranzakcióról beszélünk. Ráadásul a hitelfelvételnek köszönhetően nem csak a buszbeszerzést tudta Pécs és a Tüke Busz megvalósítani, de az egyszersmind lehetőséget teremtett arra, hogy több száz millió forintnak megfelelő eurót “eltüntessenek” az ügy kulcsfigurái.
Találatok: [8]  Oldalak:   1