language

Kulcsszavak:

bányászat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [140]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Az első bizonyíték: Egy matrica lebuktatta Mészáros cégét a hatvanpusztai építkezésen

Mészáros Lőrinc egyik cégének logóját is megtaláltuk az Orbán család hatvanpusztai építkezésén. Ez az első tanújele annak, hogy a beruházásnál a miniszterelnök földije is jelen van.

Véletlenül derült ki, hogy a kormány valami kavarásba kezdett a bányák körül

Véletlenül derült ki, hogy az ország egyik legnagyobb kavics- és homokbányájának ígérkező terület kitermelési jogát az állam zárt körű tenderen értékesítette. Először fordult elő, hogy nem nyílt pályázaton versengtek a cégek a kitermelésért. Mindmáig nem tudni, kik voltak a kedvezményezett cégek, amelyek részt vehettek a zárt körű pályázaton, amelynek győzteséről csak nem hivatalos ágazati értesülések vannak: a befutó ezek szerint a BayerConstruct lehet, amely Balázs Attila érdekeltségébe tartozik, aki tavaly résztulajdonosa lett az Appeninn Nyrt.-nek, mielőtt Tiborcz István hivatalosan kiszállt volna az irodaházakkal, kikötőkkel teli cégből. Érdekes viszont az is, hogy kik nem lehettek ott, de ne szaladjunk előre.

Közpénzzel turbózza fel a profitot és az osztalékot az Orbán család

Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta hatalmasat nőttek a kormányfő édesapjának és testvéreinek cégei, és bár ezt sokáig titkolni próbálták, a fejlődés forrásai részben állami megrendelések.

Saját lábon forgó palota – feltártuk a hatvanpusztai Orbán-uradalom titkait

Orbán Viktor azt reméli, a szerény körülmények közt élő miniszterelnök imázsával 2022-ben választást tud nyerni. Amilyen serényen dolgozik ezen a Fidesz kommunikációs stábja, úgy sürögnek az építőmunkások a kormányfő valódi arcát mutató hatvanpusztai birtokon. A főhercegi majorság – sokmilliárdos beruházást követően – a nyáron elnyeri végső formáját.

NER-ből és fizetésből élők: Tudjuk, ki mindenkinek hajlik maga felé a keze

Az Orbán-bányáktól kezdve a kínaiakkal vasutat építő Mészáros-cégen át a Covidon megtollasodó haszonlesőkig még a járvány évében is mesés bérek és persze osztalékok születtek a kormánybarát cégeknél, ám nem jellemző, hogy egyszerű munkavállalóikat is jól megfizetik.

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett az Orbán-család, nem bérből és fizetésből

A 2014-es választások óta a miniszterelnök családja nem óvatoskodik a céges jövedelmekkel. A kormányfő szülei és testvérei nyolc, veje hétmilliárd forinthoz jutott a vállalatokból.

Orbán Győző eladta egyik cégét: tisztán 800 millió forinthoz juthatott

Egy jól prosperáló, 13 éves családi alapítású cégtől vált meg a miniszterelnök édesapja Orbán Győző az idén év elején. A tranzakció tavasszal zárulhatott le, ekkor történt meg a tulajdonosváltás bejegyzése is a cégkivonatba. Az ügyleten sok százmilliós tiszta nyereségre tehetett szert Orbán Győző, miközben a cég nem került túlságosan messze az Orbán-családtól.

Az Orbán-bányából viszik haza a legtöbb pénzt a piacon

Orbán Viktor apjának bányavállalata, a Dolomit Kft. évek óta az egyik legjobban teljesítő vállalkozás a piacon árbevétel és profit tekintetében is. A Direkt36 újabb kutatásai szerint ráadásul a cég azért is kiemelkedik versenytársai közül, mert az elmúlt években a piaci átlagnál jóval magasabb osztalékot fizetett a tulajdonosainak.

Az Orbán-bányákból szállították volna a követ a Magyar Közútnak, de más nyerte a tendert

Két cég indult a Magyar Közút Zrt. útépítésekhez szükséges kőanyagok beszerzésére kiírt tenderén, és bár ezek közül az egyik az Orbán-bányákból szállított volna, nem ők nyerték a közbeszerzést. A vesztes vállalat kapcsolata a miniszterelnök családjának cégeivel azonban így is érdekes. Néhány évvel ezelőtt az Orbán-család vállalatai ugyanis még nagyon ügyeltek arra, hogy ne szállítsanak közvetlenül állami megrendelésekre, mostanra azonban ebből a törekvésből kevés maradt.
Találatok: [140]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>