language

Helyek:

Baranya megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [693]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Nem jelent meg a bíróságon a pécsi vagyonkezelő volt kommunikációs vezetője, mert Dubajba költözött

Három tanút hallgattak meg a Pécsi Járásbíróságon csütörtökön a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) volt vezérigazgatója ellen indított pótmagánvádas eljárásban, amelyben egy marketingkommunikációs szerződést, valamint egy szoftver beszerzését érintő ügyet vontak egybe.

Főnöke a főnökeinek? A kuratórium elnöke beosztottként is dolgozik a pécsi egyetemen

Ugyan a miniszterek visszalépnek az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból, és a kormány ugyanezt várná az államtitkároktól és más, kormányzati, törvényhozási szereplőktől is, azért számos igen furcsa jelenség továbbra is megmarad. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának elnöke például az intézmény legfőbb vezetője, de beosztott munkatársként is dolgozhat az egyetem egyik klinikáján és a humán reprodukciós intézetben, és mindegyik helyen fizetést is felvesz. Az egyetem szerint ez teljesen törvényes, a jogszabály pedig tényleg nem tiltja az ilyen álláshalmozást. A furcsa ellentmondások azonban az EU figyelmét is felkeltették, csak a magyar Országgyűlés nem akadályozta meg ezt az összeférhetetlenséget.

Büntetőper indult a pécsi önkormányzati cég Zsolnay-boltja miatt

Több tíz korrupciógyanús ügyet talált 2019 ősze óta a pécsi önkormányzati cégeket átvilágító ügyvédcsapat. Több feljelentés is született, de eddig csak a Zsolnay Kulturális Negyedben lévő Zsolnay-shop megnyitásával kapcsolatban vélte úgy a rendőrség és az ügyészség, hogy bűncselekmény történt. Ez az ügy már bíróságon van, szerdán meghallgatták a fő vádlottat, a Zsolnay Örökségkezelő volt gazdasági igazgatóját.

A Roszatomtól a koronázási ékszereken át a villanykapcsolóig minden szál az ékszerboltosnál ért össze

A pécsi önkormányzati tulajdonú Zsolnay Örökségkezelő egyik volt gazdasági igazgatója valótlan tartalmú számlákat igazolhatott le az ügyészség szerint. Olyan tevékenységért, amit a másodrendű vádlott valójában el sem végzett. Üzletszerűen elkövetett csalás, magánokirathamisítás miatt felelhetnek a bíróság előtt.

Már a naplófájlok sem segíthetnek tisztábban látni a pécsi önkormányzati cégtől eltűnt merevlemezek ügyében

Informatikai igazságügyi szakértő és egy új tanú meghallgatásával folytatódott az eltűnt merevlemezek ügyében, Vári Attila ellen indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.

Pécsett 25 feljelentés született a fideszes városvezetés vélt visszaélései miatt, Komlón nem volt ilyen

Péterffy Attila, Pécs polgármestere 2019-es megválasztása után útjára indította a pécsi önkormányzati cégek és intézmények jogi és gazdasági átvilágítását. Az átvilágítási folyamat eredményeként eddig 25 esetben született feljelentés a városvezetés hétfőn megjelent közleménye szerint. Komlón nem került sor hasonlóra, bár ígéret volt a korrupció felszámolására

Újabb turisztikai milliárdok landolnak Tiborcz holdudvarában

A Kisfaludy Program turisztikai támogatási során 2022-ben ismét milliárdok találtak gazdára, miközben a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) több milliárdnyi támogatást vont el a korábbi kedvezményezettektől. Az MTÜ által a minap közzétett 2022-es adatsor alapján a legnagyobb támogatás, 3,9 milliárd forint Tiborcz István üzlettársa, Komonczi Zsolt markát ütötte. Miután az állami turisztikai szerv ismét befényképezett PDF-ben tette közzé a többnyire pályázatok nélkül, egyedi döntések alapján kiosztott támogatásokat részletező adatokat, a Transparency International (TI) Magyarország szabadon kereshető adatbázis formában is elérhetővé tette a 100 millió forintot meghaladó turisztikai támogatásokat.

Újabb hotelt nyitott Pécsen Tiborcz István üzlettársának üzlettársa

Czéh-Tóth Márk amúgy igazgatósági tag a Waberer's Internationalnél, amelyben Tiborcz nagytulajdonos.

Két év alatt tönkrement a közfoglalkoztatási mintaprogramnak indult vágóhíd

Közel félmilliárd forintot biztosított a Belügyminisztérium egy közfoglalkoztatási mintaprogramra, amelynek során 2019-ben vágóhíd, húsfeldolgozó üzem és sertéstelep létesült a Baranya megyei Drávacsehiben és Szaporcán. A projekt kezdetben sikeresnek tűnt, azonban a létesítmények ma már üresen állnak, a dolgozókat elbocsátották, a termelés jó ideje megszűnt. Drávacsehi önkormányzata a volt ügyvezető felelősségét firtatja, a helyiek a minőség romlásával magyarázzák a sikertörténet végét.

Hűtlen kezeléssel vádolják a pécsi vagyonhasznosító volt vezérigazgatóját

Érdemi meghallgatásokkal folytatódott a Pécsi Vagyonhasznosító volt vezérigazgatójának pótmagánvádas tárgyalása a Pécsi Járásbíróságon csütörtökön. A tanúk többször ellentmondásba keveredtek, szembesítésre is sor került, az egyik kulcsszereplő pedig meg sem jelent.
Találatok: [693]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>