language

Helyek:

Baranya megye highlight_off

Kulcsszavak:

vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Pécsi egyetemi vesztegetés - Nyolc év börtönt kapott a korábbi főigazgató

Az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadása, folytatólagosan elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt ítélték el.

Elítélték Szigetvár korábbi, fideszes polgármesterét

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt ellene, valamint egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen indult eljárásban - írja az MTI.

Korrupcióval vádolja Botkát egy vállalkozó

Negyedmilliárd forintot kért egy üzletember állítása szerint Botka László szegedi és Toller László volt pécsi polgármester német befektetőktől azért, hogy hozzásegítsék őket a Szent István-akna megvásárlásához. F. Attila egy tegnap közölt interjúban azt mondta: ő személyesen ötvenmilliót adott át 2006-ban a két politikusnak.

Pont a kampányban vádolnak korrupcióval egy visszavonult és egy halott MSZP-st

Szatyorban vitte el a milliókat Botka László és Toller László 14 évvel ezelőtt – ezzel az állítással jött elő múlt csütörtökön egy titokzatos férfi, akit amúgy éppen egy áfacsalásos bűncselekménnyel vádolnak. Ma írásban is leadta erről szóló vallomását. A történetben leginkább az az érthetetlen, miért most jött elő a szocialista korrupciós váddal. Az ügyvédje egy volt fideszes képviselő, aki épp múlt héten került bele a történetbe.

Kenőpénz elfogadásával vádolják Botkát

Csütörtökön robbant a hír, hogy 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlanüzletet Pécsett. F. A. a német ingatlanbefektető cég magyarországi megbízottja a Napi aktuális című műsorban árult el újabb részleteket az ügyről.

Hivatali vesztegetés miatt vádat emeltek Szigetvár volt Fidesz–KDNP-s polgármestere ellen

Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel.
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>