language

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [577]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

A Schadl-dosszié: Az ügy, amelyet Varga Judit simán túlélt

Idén januárban kezdtek el szivárogni a médiában a Schadl–Völner-ügy során titokban rögzített telefonbeszélgetések, ezért újra téma lett a 2021 végén kirobbant botrány, amelyben tavaly ősszel már vádat is emeltek. Varga Judit igazságügyi miniszter a posztján maradt, a fő gyanúsítottakkal ellentétben Völner Pál bukott államtitkár egy percig sem volt őrizetben, és akadt néhány kisebb sztori, ami már a vádiratból is kimaradt.

Adócsalás miatt emelnek vádat egy kelet-magyarországi milliárdos ellen

Vádemelést javasol a NAV egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen. A gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót.

Dől a dominó, Schadl végrehajtói sorra ismerik el a bűnösségüket

Több végrehajtó is bűnösnek vallotta magát a Schadl-ügy keddi előkészítő ülésén, elismerve, hogy minden úgy történt, ahogy azt a vádiratban az ügyészség írta. Ez komoly fegyvertény az ügyészség kezében Schadl György és Völner Pál ellen. Schadl sofőrje és jobbkeze viszont nem ismerte el a bűnösségét, és az egyik végrehajtó sem, akinek a védője Trócsányi László volt igazságügyi miniszter és Vízkelety Mariann államtitkár tanúkénti meghallgatását is kezdeményezte.

A fejükre omlott. Súlyos bűncselekmények gyanúja nyomán lemondott a Magyar Pünkösdi Egyház vezetése

Az egyházvezetés közvetlen felelősségét vizsgálja az a büntetőeljárás, amelyet a NAV kezdeményezett a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Közösségi Missziónál. A gyanú: bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, a kárérték 8 milliárd forint. Január 13-án lemondott csaknem a teljes egyházvezetés.

A vezetőségi lemondások után a Magyar Pünkösdi Egyház léte is veszélybe kerülhet

Az elnökség és egyháztanács hat tagja mondott le pénteki hatállyal, a NAV Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás és pénzmosás gyanúja miatt nyomoz.

A NAV elé került a Matolcsy-körhöz köthető amerikai ingatlanbiznisz

Feljelentés érkezett december 19-én a Központi Nyomozó Főügyészséghez, melyben „ismeretlen tetteseket” – valójában azonban egy jól behatárolható gazdasági kört – vádolnak 14 milliárdos pénzmosással – tudta meg a Magyar Hang.

Katar-gate: Eva Kaili ártatlannak vallotta magát a korrupciós ügyben és a szabadon bocsátását kérte

Ártatlannak vallotta magát a korrupciós ügyben és szabadon bocsátását kérte az előzetes letartóztatásból Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke az illetékes brüsszeli bíróság zárt ajtók mögött tartottmeghallgatásán – tájékoztatták a sajtót ügyvédei a La Libre Belgique napilap jelentése szerint.

Már nem elérhető az interneten, hogy ki a valódi tulajdonosa ennek a luxusjachtnak

Az Európai Bíróság döntése nyomán veszélybe került a cégek tényleges tulajdonosairól szóló információk hozzáférhetősége. Ezeket az adatokat sok európai hírmédium fontos cikkek elkészítéséhez használta. Az Átlátszón például ennek köszönhetően tudtuk azonosítani a Szijjártót jachtoztató üzletembert.

A levitézlett óbaloldal propagandagépezete nyelte el a hárommilliárdos amerikai demokráciasegély túlnyomó részét

A titkosítás alól szerdán feloldott nemzetbiztonsági prezentáció szerint az Egyesült Államokból érkező dollármilliók jókora része végül a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok emblematikus arcai körül kiépült, adatgyűjtésen alapuló online politikai marketinggel foglalkozó céghálózathoz került. Még sok a kérdőjel a vizsgálatok körül, a hárommilliárd forintnyi dolláradomány vélelmezett forrásaira csak célzások szerepelnek a közzétett anyagban.

Hárommilliárd forint jött, nyilvánosságra hozták a jelentést az MZP-féle mozgalomnak adott amerikai támogatásról

A Nemzeti Információs Központ a további vizsgálatokra hivatkozva csak a dokumentum egy részét hozta nyilvánosságra.
Találatok: [577]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>