language

Intézmények:

Batthyány Lajos Alapítvány highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Akták:

Mengyi Voldemort Roland highlight_off

Batthyány Lajos Alapítvány

A Batthyány Lajos Alapítvány 1991. szeptember 26-án alakult meg, Antall József, a rendszerváltás utáni első demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnök kezdeményezésére. Az alapítvány a nemzeti érdekek és értékek védelmére jött létre.

A BLA közel 8 milliárd forintnyi támogatást kapott a központi költségvetésből 2018 és 2020 között, melynek többségét kormányközeli szervezeteknek továbbította. 

2021 tavaszától a BLA közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványként működik (KEKVA). Ez a közvagyon kiszervezését, magánvagyonná alakítását teszi lehetővé: az állam az alapítványoknak feladatellátásukhoz közpénzt szolgáltat, amivel azok szabadon gazdálkodhatnak. 

Bár az alapítvány a gazdálkodásával kapcsolatos adatokat nem teszi közzé, az bizonyos, hogy a támogatások jelentős részét olyan látszólag civil, nonprofit szervezeteknek osztja tovább, amelyek valójában kormánypárti kötődésűek. A BLA támogatásairól itt írtunk bővebben.

Kuratóriumi elnöke: Dr. Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója.

A kuratóriumi tagok listája elérhető az alapítvány honlapján.

Mengyi Voldemort Roland

Mengyi Voldemort Roland

Nyomozati iratok és lehallgatási jegyzőkönyvek alapján valószínűsíthető, hogy a Mengyi Roland fideszes képviselő „Alkotmányos költségként” kenőpénzt kért szociális szövetkezeteket képviselő vállalkozóktól annak érdekében, hogy EU-s pályázatot írjanak ki, illetve, hogy ezek a szövetkezetek a pályázatot megnyerjék. Mengyi Roland tagadja, hogy részt vett volna a bűncselekményben, de kész lemondani mentelmi jogáról, ha az ügyészség ezt kéri tőle. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte, hogy függesszék fel Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogát, a vád: bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete, és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés. Az ügyben 2017. áprilisában megtörtént a vádemelés Mengyivel és hat társával szemben. 2019. februárjában Mengyi Roland hatodrendű vádlottat első fokon bűnösnek mondta ki a bíróság bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és befolyással üzérkedés miatt, ezért 3 év börtönre ítélte, illetve 4 milliós pénzbírsággal sújtotta, illetve hat évre eltiltották a közügyektől. Másodfokon 2019. őszén Mengyi Rolandot négy év letöltendő börtönre ítélte a bíróság.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: