language

Kulcsszavak:

befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [591]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Korrupcióval vádolnak egy befolyásos ügyvédet, aki még ügyészként vehetett át milliós kenőpénzeket

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat egy ismert ügyvéd ellen, aki annak idején több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesüléseink szerint a KNYF többek között azt rója az ügyvéd terhére, hogy még ügyészként milliós kenőpénzeket fogadott el. Úgy tudjuk, a korábban kiemelt gazdasági bűnügyekben eljáró volt ügyész azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik érintettje – alkukötés reményében – terhelő vallomást tett rá.

Völner Pálra nyolc, Schadl Györgyre tíz év börtönt kér az ügyészség beismerés esetén

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – derült ki az ügyészségi közleményből.

Vádat emeltek Völner Pál ellen, 8 év börtönt kér rá az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál volt igazságügyi államtitkár – ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Völner Pált 8, Schadl Györgyöt 10 évre zárnák börtönbe

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményben tudatta, hogy megtörtént a vádemelés a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Megtudtuk, ki az a nagykövet, akit letartóztattak, mert pénzért tiszteletbeli konzuli címet ígért

A jelenleg formálisan Burundi bécsi nagyköveti posztját is betöltő B. János az a férfi, akit még szeptemberben őrizetbe vettek, majd letartóztattak, amiért ötvenezer eurót fizettek neki egy afrikai tiszteletbeli konzuli címért.

Afrikai tiszteletbeli konzuli pozíciókat ígért pénzért egy magyar férfi

Őrizetbe vettek egy magyar férfit, aki külföldi állampolgároknak azt ígérte, pénzért elintézi ottani tisztviselőknél, hogy afrikai országoktól tiszteletbeli konzuli pozíciót kapjanak – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

Tulajdonrészt ajánlott társa az agrártárca vesztegetéssel vádolt helyettes államtitkárának

Elkezdődött Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkárának tárgyalása, aki két ügyben is érintett az ügyészség szerint.

Felfüggesztett börtönt kapott egy volt rendőrségi vezető

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy volt rendőrségi vezetőt – közölte a Fővárosi Törvényszék, de az nem derült ki, hogy kiről van szó. Az ítélet szerint a II. rendű vádlott egy találmányával kereste meg régi ismerősét, az I. rendű vádlottat, akit arra kért, hogy kapcsolatai révén segítsen neki az általa kifejlesztett eszköz belügyminisztériumi bemutatását megszervezni.

Dolgoztam rendőrként, amíg mi nem jutunk hozzá infókhoz, addig a rendőrség semmit nem csinál

Csütörtökön tanúmeghallgatásokkal folytatódott az a büntetőügy, amelyben befolyással üzérkedéssel vádolnak a Fradi körül mozgó embereket, akik az ügyészség szerint 2014-2015-ben pénzt kértek vállalkozóktól azért, hogy Kubatov Gáborhoz és titkárához, Kindlovits Mátéhoz bejuttassák őket. Most a Fradi biztonsági főnökét hallgatta meg a bíróság, a korábban rendőrként dolgozó B. Imre arról beszélt, azért nem fordultak azonnal a rendőrséghez, amikor rájöttek, hogy néhányan visszaélhetnek a klubvezetők nevével, mert ha először ők nem jutnak hozzá megfelelő információkhoz, akkor a rendőrség szerinte semmit nem csinál.
Találatok: [591]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>