Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kérdések sorát vetik fel.
Tavaly ősszel a kormány minden indoklás nélkül 4 milliárd forinttal megemelte a geszti Tisza-kastály felújítására szánt keretet. Akkor nem lehetett tudni, hogy miért, de a közbeszerzési értesítőből most kiderült: módosítottak az eredeti terveken, és egy későbbre tervezett munkát előre hoztak. Ezzel azonban a kiadások is megnőttek, méghozzá 2 milliárd forinttal. Egyúttal a határidők is módosultak: másfél helyett nagyjából három évig tarthat az építkezés.
Lázár János győzelmi jelentésbe csomagolva ismerte el, hogy csúszik a geszti Tisza-kastély felújítása, de az sem egyértelmű, hogy mire fogják használni, ha elkészül.
Indoklás sem szerepel abban a friss kormányhatározatban, ami szerint az Orbán-kabinet a geszti Tisza-kastély felújítása első ütemének költségét 6,9-ről közel 11 milliárd forintra növeli. A pénzügyminiszteren kívül Lázár János építési és beruházási miniszter a felelős, akinek kormánybiztossága alatt folyamatosan csúszott és drágult a projekt.
Rövid időn belül a harmadik közbeszerzését nyeri el a Lázár János felügyelte Mezőhegyesi Ménesbirtokon a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. A cég éves forgalma öt év alatt 112 millió forintról 4,2 milliárdra nőtt, köszönhetően többek között olyan állami beruházásoknak is, amelyekben gyakran NER-cégek oldalán vett részt a társaság. Az alapítványba kiszervezett Ménesbirtokba tovább folyik a közpénz, de legalább már bejegyezték a szervezetet.
Nettó 4,9 milliárd forintos ajánlattal a győri West Hungária Bau (WHB) Építőipari Kft. és a budapesti BUILD IT Mérnökiroda Kft. kettőse nyerte el a geszti Tisza-kastély rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint.