language

Akták:

Filozófuspályázatok highlight_off

Filozófuspályázatok

Filozófuspályázatok

2005-ben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt pályázatokon a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete három évre 70 millió 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A pénzek a pályázatokban meghatározott céltól eltérő felhasználása ügyében vizsgálat indult az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. 2012 májusában bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az összes ügyben.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [112]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

„Hellerék”, a korpa meg a disznóól

Ki kapjon, és ki kapja a legtöbbet? – a jelenlegi elosztó-kirovó rendszerben hosszú évek óta visszatérő kérdése ez a politikai gazdasági, kulturális döntéshozóknak, grémiumoknak. Az is köztudott, hogy ilyenkor gyakran pártérdekek, ismeretségi körök, egyéni szimpátiák alapján hozzák meg a döntéseket.

Jobbról is megvédik a filozófusokat

Levélben vette védelmébe az MTA Filozófiai Kutatóintézete hűtlen kezeléssel összefüggésbe hozott filozófusait Gulyás Gábor. A debreceni képzőművészeti központ, a MODEM igazgatója a levelet már másfél hete elküldte a Magyar Nemzetnek és főszerkesztő-helyettesének, de választ nem kapott rá, ezért azt Facebook-oldalán közzétette.

Filozófusügy: további feljelentések várhatók a napokban

Várhatóan napokon belül a rendőrséghez fordul az elszámoltatási kormánybiztos a lapunk által feltárt gyanús filozófiai pályázatok ügyében, mert az iratokat átnézve több olyan dolgot is talált, amelyek gyanúra adnak okot.

Letiltották Orbán támogatójának nyílt levelét

A Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos és a jobboldali sajtó által közelmúltban megtámadott filozófusok védelmére kelt a filozófus végzettségű Gulyás Gábor, a debreceni MODEM igazgatója.

Heller Ágnes: Orbán áll az ügy mögött, itt most gyűlölethadjárat folyik

"Filmcsillag Ádám" interjút készített vasárnap Heller Ágnessel a filozófusokat ért támadásokról. A filozófussal folytatott beszélgetés egy részét közöljük, szerkesztett változatban.

Eltitkolt jobboldali kritika Heller Ágnesék védelmében

Egy vállaltan jobboldali elkötelezettségű filozófus állt ki a napokban a megtámadott Heller Ágnesék mellett. Levelét a Magyar Nemzet nem tette közzé. Abban „nyíltan értelmiségellenes, burkoltan antiszemita” kiszólásokról ír a debreceni MODEM igazgatója.

Milliókért fordítottak magyarról magyarra

Olyan Platón-kötetek lefordítása és kiadása volt a Steiger Kornél nevéhez fűződő, 89 millió forintos projekt fő feladata, amelyeknek nagy része már létezik magyar nyelven – derül ki a lapunk birtokába került dokumentumból.

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a filozófuspályázatok miatt

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya az elszámolási biztos feljelentésével kapcsolatban.
Találatok: [112]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>