language

Helyek:

Százhalombatta highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2

Mégis Quaestor-kötvényei voltak Győrnek

Huszonnégy önkormányzatnak volt összesen 10,8 milliárd forintnyi befektetett pénze a brókerbotrányokban érintett cégekben – ezt is mondta többek között Lázár János csütörtöki maratoni sajtótájékoztatóján.

Újabb áldozat: csaknem kétmilliárdot bukott Százhalombatta a brókerügyön

Névértéken 1,9 milliárd forint hiányzik Százhalombatta önkormányzatának a bedőlt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tárolt befektetéseiből – ezt voltaképpen maga az önkormányzat árulta el az Átlátszónak, amikor arról faggattuk, megfelel-e valóságnak a városi forrásból származó értesülés, miszerint egy jelentékeny (a közölt összegnek csaknem a duplája) summának nyoma veszett.

Előzetesben a volt fideszes alpolgármester

Előzetes letartóztatásba helyezték a százmilliós csalással vádolt volt százhalombattai alpolgármestert, az egykori fideszes politikust néhány hete bízták meg a város kiadásában megjelenő Kelet felől című folyóirat vezetésével, melynek felelős szerkesztője Pozsgay Imre.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Százhalombattán

Nem volt nyereséges a százhalombattai polgármester, Vezér Mihály cégének, a VIVER Kft.-nek – a sajtónak adott válasza szerint – az, hogy az önkormányzat egyik beruházásában alvállalkozóként részt vett. Az építkezéssel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.

Viszály a százhalombattai önkormányzatban: Visszaütöttek

Százhalombatta pár éve még az ország második leggazdagabb városa volt mintegy hatmilliárd forintos éves költségvetésével (az első változatlanul Tiszaújváros), ám a milliárdos tartalékokkal rendelkező önkormányzat tavaly egymilliárdos, idén várhatóan kétmilliárd forintos költségvetési hiányt halmoz fel.
Találatok: [18]  Oldalak:   <<  <  1 2