Olyan tételekről van szó, amelyek még a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába programhoz és hasonló projektekhez kötődnek.
A kémprogramokat az ellenfelek, az újságírók és a civil társadalom megfigyelésére, megfélemlítésére és hiteltelenítésére használták, a jövőben így csak szigorú feltételek teljesülése esetén kellene engedélyezni őket, emellett a nemzetbiztonság egységes meghatározására is szükség lenne. Ezek állnak azokban a jelentésekben, amelyet az EU illetékes vizsgálóbizottsága fogadott el a kémprogramokkal kapcsolatban.
Úgy volt, hogy Lajtár József volt országos rendőrfőkapitány-helyettesének cége kapja a milliárdos állami támogatást a lovasberényi volt kormányüdülő felújítására, de végül a pénz Pintér Sándor belügyminiszter másik bizalmasának jut.
Nem mozdítják el a hivatalából Bodnár Bencét, azt az ügyészt, aki a Schad-Völner-ügy nyomozati anyagának a tanúsága szerint korábban felsőbb hatalmak segítségével tehetett végrehajtói szakvizsgát. Bodnár Bence a Belügyminisztérium volt helyettes államtitkáraként dolgozott. Nemrég a Telex nyomán írtuk meg, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, egy belügyi „fontos ember” és egy meg nem nevezett parlamenti kabinet munkatársa is telefonált a korrupcióval vádolt Schadl-Völner párosnak, hogy soron kívül végrehajtói szakvizsgát tehessen. Polt Péter 2022 decemberében nevezte ki ügyésznek, Sorsáról a Demokratikus Koalíció politikusa, Vadai Ágnes tett egy kérdést, azt firtatva, „meddig lehet ügyész Pintér Sándor volt titkárságvezetője, aki Völner Pál és Schadl György közbenjárásával soron kívül tehetett végrehajtói szakvizsgát 2021 októberében”, amire Polt Pétertől a következő válasz érkezett.
Fél tucat kórházat és azok 25 ingatlanát bízná a jövőben vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemekre a kormány. Az egészségügyi törvénytervezet szerint Pintér Sándor belügyminiszter az orvosi esztétika irányait is megszabhatná, egy sor egészségügyi tevékenységnél megtiltanák az egyéni vállalkozói formát, a 18 év alattiaknak pedig tilos lesz a vízipipázás.
A héten a Népszava írta meg, hogy a már alapítványi formában működő Óbudai Egyetem szemet vetett a budapesti Szinyei Gimnáziumra. Egy tájékoztatón készült jegyzőkönyv szerint a rektorhelyettes a közoktatás modellváltásáról beszélt. Az egyetem rektora szerint félreértették.
Még pár héttel a letartóztatása előtt is azon ügyködött Schadl György Völner Pállal, hogy a végrehajtói pályázatok beadási határideje előtt le tudjon vizsgázni négy protezsált ember. A Telex birtokába került hangfelvételek és nyomozati anyagok szerint Kubatov Gábortól, a Belügyminisztériumból és az egyik parlamenti kabinetből is megkeresték Völneréket a szakvizsga miatt. Az igazságügyi államtitkár utasítást adott, hogy írjanak ki gyorsan egy plusz időpontot. Azt is leegyeztették, hogy a négy ember biztosan bekerüljön a vizsgára, a bizottság egyik tagja pedig külön felhívta Völneréket, hogy kire kell odafigyelni. A dokumentumok szerint nem ez volt az egyetlen eset, hogy Schadlék befolyásolták a végrehajtói szakvizsgákat. Részleteiben megmutatjuk, hogy történt ez 2021 őszén.
Országgyűlési képviselők és miniszterek nevei is felbukkannak a Schadl-ügy irataiban, ám hogy pontosan ki és hogyan kapcsolódik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökéhez, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Mindenesetre összeszedtük, kik is ezek a politikusok, és a nevük milyen kontextusban merült fel.
Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre.
Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.
Közben az erősen túlméretezett lélegeztetőgép-beszerzés részletei továbbra sem ismertek.