Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Milliós fizetés mellé lakás is jár az államtitkároknak
Milliós fizetés mellé lakás is jár az állami vezetőknek. A Blikk kiderítette, éppen egy tucat államtitkárnak biztosítanak a tárcák szolgálati lakást.
Terrorveszélytől féltik Orbán Viktort?
Mindenre elszánt terroristák fenyegethetik Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Schmitt Pál köztársasági elnököt. A kormány által tavaly alapított Terrorelhárítási Központ (TEK) pedig csak több százmillió forint elköltésével tudja megvédeni az állampolgárokat és az állami vezetőket.
A BM szerint szabályos a milliárdos rendőrségi beszerzés
A Belügyminisztérium szerint szükséges és szabályos az a közbeszerzés nélküli vásárlás, amelynek során motorosruhákat, motorokat, kisbuszokat és számítástechnikai eszközöket szereznek be a rendőrségnek egymilliárd forintért.
Luxuszsaruk 1 milliárdért
Darabonként 720 ezer az új motorosruha, egy motor 6 millió, egy kisbusz 14 millió forint
Még titkosabb szolgálatok
Ha az ellenzéknek igaza van, a rendőrség, illetve az újonnan létrejövő Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ Pintér Sándor belügyminiszter magánhadserege lesz.
Pintér excégének vezetői a belügy kulcspozícióiban
A korábban Pintér Sándor által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt menedzserei közül jónéhányan kulcspozíciókat foglaltak el a belügyminisztériumban, a rendészeti igazgatásban és a rendőrségen.
Eclipse-ügy
Eiselt György
Pintér Sándor
Ruszó Gyula
Tasnádi László
Belügyminisztérium (BM)
Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
Immobil 2000 Kft.
Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Üzemeltető Zrt.
Prostasia Zrt.
Rendőrség
adócsalás - költségvetési csalás
forgóajtó
hűtlen kezelés
klientúra
közbeszerzés
magánokirat-hamisítás
őrzés-védés
pénzmosás
Meglepte a Fideszt - Pintér fű alatt több milliárdot igényel
Nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a klasszikus közbeszerzési törvény mellőzésével szeretne egyenruhákat beszerezni a Belügyminisztérium 3,8 milliárd, gépjárműveket pedig 450 millió forint értékben.
Infosztráda
Több állami hivataltól kapott hasznos információkat még a pályázatok kiírása előtt a választási informatikai rendszereket fejlesztő Idom 2000 Zrt., amely olykor még a kormányzati előterjesztésen is igazíthatott.
A roma (nem)foglalkoztatási program
Az EU-csatlakozást előkészítő munkabizottságok az országjelentések alapján 1998 és 2001 között súlyosan elmarasztalták a honi kormányzati szerveket a magyarországi cigányság szociális jogfosztottsága miatt.
Zuschlag ügy: a volt rendőrfőkapitány nem hajlandó vallani
Lusztig Péter ügyvéd, volt Baranya Megyei Rendőr-főkapitány meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per hétfőn Kecskeméten.