language

Személyek:

Bige László highlight_off

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [70]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

A Kúria döntése alapján be kell fizetnie a 11 milliárdos bírságot a Nitrogénműveknek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoport 11 milliárdos bírságának végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztás-kérelmét, olvasható a GVH közleményében. A cég tulajdonosa a kormányt nyíltan bíráló, az ellenzéknek anyagi támogatást felajánló Bige László.

Újabb jogvédelem iránti kérelmet fog benyújtani a Nitrogénművek

Újabb kérelmet fog benyújtani a Nitrogénművek Zrt., miután egy pénteken a Kúria elutasított a cégcsoport halasztás-kérelmét, a Gazdasági Versenyhivatal pedig elrendelte a 11,05 milliárd forintos bírság kifizetését, olvasható a Nitrogénművek közleményében.

Amikor a NER jószívű: Bigének és Gattyánnak is szorítottak helyet a kormány Covid-pályázatain

Építőipar, élelmiszer-termelés, de főként a német autóipar: busásan megajándékozta a kormány a szívének kedves köröket a koronavírus-járványra hivatkozva indított pályázaton. Mészáros, Gattyán vagy Leisztinger is feltűnik a HVG által megszerzett dokumentumban.

A sok százmilliós kérdés: felveheti az ellenzék a versenyt a kormánypropagandával a Facebookon?

Most egyeztetnek az ellenzéki pártok arról, hogyan lehetne a Fidesz kampánymódszerét lemásolni úgy, hogy az mindenben szabályos legyen. Csakhogy a Fidesz módszere mögött rengeteg pénz is van: csak a Megafon 600 millióból hirdet a Facebookon, az ellenzék egy jóval szerényebb büdzséből veheti fel a versenyt.

Fellebbez Bige László cége, a Kúriához fordulnak

Szerdán a Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek cégcsoport azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét, most a társaság jelezte, élni fog a fellebbezés jogával, hogy fenntarthassa a termelését - közölte a cégcsoport a Napi.hu-val.

Elvett 36 milliárdot, vagy adott 30 milliárdot? A Bige Lászlóra zúduló össztűz mögött hatalmas erők játszmái

Bige László, a műtrágyakirály cégcsoportja 11 milliárd forintos versenyhivatali bírságot kapott, majd az elmúlt napokban a kormány agrárpolitikusai azt harsogták: Bige 36 milliárd forintos kárt okozott a magyar gazdáknak, és a mostani magas műtrágyaárakért is ő felel. Ő azonban azt mondja, hogy az olcsó hazai műtrágyával a magyar gazdák inkább versenyelőnyhöz jutottak. Utánajártunk, hogy mi is ez a szám, de közben a Csányi–Bige konfliktussal és a magyar közigazgatás fájó hiteltelenségével is találkoztunk.

Újabb fenyegetés Bige Lászlónak: az állam átveheti a műtrágyagyára üzemeltetését

A Nitrogénművek Zrt. közleményt adott ki a magyarországi műtrágyaellátásról és -gyártásról. Az előzmény, hogy mint a közleményben írják, az Agrárminisztérium 2021. november 19-én egyeztetett a magyar műtrágyapiac kereskedőivel és viszonteladóival arról, „hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya”.

14 milliárd forintra bírságolta a GVH Bige László cégcsoportját

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a nagyvállalkozó Bige László cége, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, közülük kettő elismerte a jogsértést. A GVG versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre - írja közleményében a Versenyhivatal.
Találatok: [70]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>