Sikeres vállalkozóként több tízmillió forinttal támogatta fiát, Magyarország mai külügyminiszterét Szijjártó István, akinek a volt cége, a Vasútépítők Kft. az egyik legnagyobb hazai kartellbotrány egyik szereplője volt.
A Magyar Nemzeti Bank a Bissau-guineai útlevelek felhasználásával nyitott számlák miatt folytatott vizsgálatot. Politikusoknak volt ilyen útlevele, állítólag Simon Gábornak is.
Több gyártó jogsértően fogott össze, amikor a színes televízió képcsövek árát közvetlenül és közvetetten rögzítették, a vevőket és piacokat felosztották, a kapacitásokat korlátozták, valamint az árakra, termelésre, értékesítésre vonatkozó nem nyilvános stratégiai információkat megosztották. A GVH összesen 303 millió forintnyi bírságot szabott ki.
Péntekig, félmilliós bírság belengetésével kaptak időt a Kehitől a Norvég Civil Alap ügyében érintett civil szervezetek hiánypótlásra a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól – értesült több forrásból az atv.hu.
Lázár János szerint nem terveznek különadót kivetni az útépítő cégekre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről a TV2 csütörtök esti híradójában beszélt. Azt mondta, hogy a magyar kormány megvédi a magyar cégeket, de csak azokat.
- Szereztünk egy törvénytervezetet, ami alapján 15 százalékos különadót vetnek aki az összes útépítő cégre, ami 2007 óta közbeszerzést nyert.
- Úgy tudjuk, hogy a kormány ebből finanszírozná a legújabb EU-s büntetést.
- Komoly jogi aggályok merülhetnek fel, hiszen a brüsszeli büntetés az állam hibája miatt van.
- És általában is vitatható, hogy utólag, évekre visszamenőleg adóztatnának.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a csepeli önkormányzat "politikai korrupciógyanús" ügye csak a jéghegy csúcsa, ezért arra kérik Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy valamennyi kormánypárti polgármester munkáját világítsa át.