language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Személyek:

Horváth Iván highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Börtönben Hagyó Miklós

Rács mögé helyezte a bíróság Hagyó Miklóst, aki a közelmúltig az MSZP legbefolyásosabb fővárosi vezetője volt. Bűnszövetkezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják két munkatársával együtt, ők házi őrizetbe kerültek.

Előzetes letartóztatásban Hagyó

Előzetes letartóztatásba helyezték tegnap a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklóst, a szocialisták volt főpolgármester-helyettesét. A parlamenti mandátumát múlt pénteken elvesztő politikus egykori kollégáit csak házi őrizetbe helyezték. A végzés ellen a múlt pénteken őrizetbe vettek ügyvédei, a munkatársakkal szembeni kényszerintézkedés enyhítése ellen az ügyészek fellebbeztek.

Előzetesbe került Hagyó Miklós

A legszigorúbb kényszerintézkedést elrendelve előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest, akit a rendőrség a BKV-ügyekkel összefüggésben bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsít.

Előzetes letartóztatásba venné a rendőrség Hagyóékat

Előterjesztést tett a BRFK az ügyészségen a tegnap őrizetbe vett Hagyó Miklós, Horváth Éva és Lelovics Ottó előzetes letartóztatásának ügyében.

Megszűnt a mentelmi jog, lecsapott a rendőrség

A tegnap esti órákban őrizetbe vették Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és két társát, Lelovics Ottót, valamint Horváth Évát.

Egy füles szerint Hagyó Izraelbe szökött volna

Röviddel az új parlament eskütétele után a BRFK nyomozói gyanúsítotti kihallgatásra előállították Hagyó Miklóst, Budapest volt szocialista főpolgármester-helyettesét, aki az új törvényhozás megalakulásának pillanatában vesztette el mentelmi jogát.

Lecsapott a BRFK: Hagyó rács mögött a hétvégére!

Abban a pillanatban, hogy lejárt mentelmi joga, a BRFK előállította a főváros volt főpolgármester-helyettesét.

Nemsokára gyanúsított lehet Hagyó

Megszűnik az Országgyűlés megalakulásával az újra nem választott parlamenti képviselők mandátuma, ezzel együtt a mentelmi joguk is. Köztük van Hagyó Miklós, az MSZP volt főpolgármester-helyettese, akinek a büntetőjogi felelősségével kapcsolatos bizonyítékokat a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) két hete kiegészítette, és az ezzel kapcsolatos iratokat elküldte az ügyészségnek.

Szabadlábon Hagyó embere

Egyelőre nem vették őrizetbe a Hagyó Miklós privát cégének és több fővárosi tulajdonú vállalatnak a jogi képviseletét is ellátó ügyvédi iroda alapítóját, akit a BKV-ügyben zajló nyomozás során bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg.
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>