language

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [109]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Illanó közpénz - Az elmúlt évek gyanús beruházásai

Romokban az MSZP, az SZDSZ-nek lassan pulzusa sincs. A népszerűtlenség és a szétesés fontos oka - a gyönge kormányzati teljesítmény mellett - a nyilvánosságra került korrupciós ügyek sorozata, amelyek mögött nem utolsósorban a rendszerváltás óta megoldatlan pártfinanszírozás áll.

BKV-s végkielégítések: Antal Attila hallgat

Antal Attila egyelőre nem kommentálja a BKV-botrányokat. Annak ellenére sem, hogy a közlekedési vállalatnál elkészült vizsgálati anyag szerint a cégtől távozó vezetőknek kifizetett, felháborodást keltő és vitatható végkielégítések oroszlánrésze az ő vezérigazgatói időszakához köthető.

Demszky: nem indulok, velem már nem kell harcolni

A főpolgármester szerint a szocialisták a BKV-botrányok miatti pánikban ugrottak ki a koalícióból. A fővárosnak nem lesz SZDSZ-Fidesz vezetése, de a fiatal demokratáknak felajánlja, jelöljenek főpolgármester-helyettest.

A rendőrség kész lefoglalni a BKV iratait

A BRFK két, párhuzamosan futó nyomozás keretében hatvan cég százhúsz gyanús tanácsadói szerződését vizsgálná, azonban eddig a kért dokumentumoknak csak a negyedét adta át a BKV.

Nekimentek Hagyóéknak a szocialista frakcióülésen

Jelenleg is tart az MSZP reggeli frakcióülése, Bajnai Gordon miniszterelnök részvételével. A kiszivárgott információk szerint több képviselő is hevesen kritizálta és kritizálja az MSZP budapesti vezetését, pontosabban Hagyó Miklóst és a BKV-botrányokat.

Önvizsgálat a BKV-nál

Ma kiderülhet, hány, jogilag aggályos menedzserszerződést kötöttek a BKV-nál az elmúlt időszakban. A belső vizsgálati jelentés ugyanis mára elkészül, azt azonban még nem tudni, a cég felügyelőbizottsága mikor hajlandó napirendre venni a témát.

A BKV-vezér feljelentést tett a rendőrségen

A BKV vezérigazgatója feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a menedzserszerződések kapcsán, különösen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény gyanúja miatt. Kocsis István ezt a lépését szerdán sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.

Komoly büdzsékockázatok

A 2010-es költségvetés bevételeinél komoly kockázatokat lát az Állami Számvevőszék - osztotta meg lapunkkal a készülő jelentés egyik legfontosabb megállapítását a szervezet elnöke.

'Nem tudok varázspálcát előhúzni a fiókból'

Szigorú cégszabályzat, új átszervezési program, döntés az elektronikus jegyrendszerről és hazai buszok vásárlásáról - ez fér bele a BKV rendbe tételére ígért három hónapjába Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szerint.
Találatok: [109]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>